Üzleti tippek

Január közepéig lehet jelentkezni az InnoMax Díjra

A digitalizációra nyitott nonprofit szervezetek jelentkezését várja az Invitech.

Az InnoMax Díjra immár tizedik alkalommal lehet pályázni. A kiírás középpontjában ezúttal is a civil szervezetek innovációs törekvéseinek felkarolása áll. Az Invitech a szakmai segítségnyújtás mellett jelentős összegű anyagi támogatásban is részesíti a legjobbnak bizonyuló pályaműveket.

A beadási határidő: 2020. január 15. A nyertes projekteket 2020 áprilisa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek. További részletek: www.invitech.hu/innomaxAz infokommunikációs megoldásszállító továbbra is az Effekteam Egyesület (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot. A 2006 óta működő szervezet azzal a céllal jött létre, hogy inspirálja és támogassa az üzleti és nonprofit szektor felelős szereplőit a hatékony környezeti és társadalmi célú befektetésekre.

„A vállalatok számára komoly hozzáadott értéket jelent, ami a civil szektorban megjelenik tudás és hitelesség, és emiatt egy ilyen innovációs díjnak is nagyon nagy a sikere. Nyilván ezért is szereti maga az Invitech is ezt a díjat, hiszen olyan szervezetekkel tud együttműködni, akik tényleg értik azt az adott területet, az adott szakmát, és hitelesek is” – fogalmazott a zsűri tagjaként Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója a legutóbbi díjátadón.

A hagyományoknak megfelelően ismét neves szakemberekből álló zsűri választja majd ki az elismerésre leginkább érdemes négy pályaművet, de ez alkalommal is lesz közönségszavazás az új elemként meghirdetett „Innomax Dolgozói Díj” mellett.

Olvassa el, hogy legutóbb milyen fejlesztések bizonyultak a legjobbnak!

Ilyen izgalmas is lehet a fizika óra – Lézerbarlangban tanulnak a diákok
A tudományos játszótér segít abban, hogy a fiatalok nyissanak a „nem szeretett” fizika felé.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik