Della

Hadüzenetet küldött a kormány a jegybanknak?

Mi a baj a forró pénzekkel, miért nem időszerű az alapkamat csökkentése, miért ártana a vagyonadó, mi lesz a nemzeti bank veszteségével, illetve hol tart a jegybankbotrány – Kurali Zoltán, az MNB alelnöke járt a Dellában.

Fél év szünet után a kormányban felerősödtek a 6,5 százalékos jegybanki alapkamat csökkentését sürgető hangok. Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős alelnöke erre reagálva a Dellában részletesen megindokolta, hogy a jegybanki mandátumból levezethetően miért nem időszerű a kamatvágás.

Például azért, mert a jegybank számítása szerint a kormány által bevezetett árrésstop nélkül 5,8 százalék lenne az infláció, ami messze van az inflációs célsávtól. Mai tudásunk szerint az árrésstoppot ugyan novemberben kivezetik, de vendégünk személyes véleménye szerint – miközben a jegybank hivatalosan a novembert tekinti az árrésstop utolsó hónapjának – „nem nulla a valószínűsége annak”, hogy az árrésstop velünk marad a későbbiekben.

Senkinek nem érdeke egy nyílt eszmecsere ebben a kérdésben. Nincs ennek értelme, nincs hozadéka

– foglalta össze a véleményét a kamattal kapcsolatos nyilatkozatokról az MNB alelnöke.

Az alelnök reagált a friss inflációs adatra (4,3 százalék szeptember/szeptemberben), ami pontosan illeszkedik az MNB inflációs pályájába, csakúgy, mint az elmúlt hónapok adatai – önmagától emiatt tehát nem várható a kamatpálya felülvizsgálata. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy az idén e téren igazolódhat az elemzők várakozása (nem lesz kamatdöntés), amit azzal is alátámasztott, hogy a mostani reálkamat (figyelembe véve az árrésstop rejtett hatását) nem tér el a térségi jegybankok nyújtotta reálkamatoktól.

Kurali Zoltán szerint a megtakarítási piac kiemelten fontos a monetáris politika érvényesülése szempontjából, ezért az olyan intézkedések, mint a vagyonadó (ami a Tisza Párt programjában szerepel) a vagyonok átcsoportosításához vezethetnek, ami viszont a forint gyengülésén keresztül növeli az inflációt.

De hasonló logika mentén szóvá tette a már létező tranzakciós illetéket is a befektetések egy körében. Az alelnök szerint korántsem csak a legvagyonosabbak reagálhatnak így a szabályozási környezetre, a középosztály bizonyos rétegei is más devizás befektetési eszközök felé fordulhatnak.

Szóba kerültek még az úgynevezett „forró pénzek”, azaz a carry trade állomány felépülése, amit a jegybank jóval kevésbé lát kockázatosnak, mint néhány közgazdász. Beszéltünk a jegybanki veszteség rendezéséről is (amire új jogszabály vonatkozik néhány éve), ami vendégünk szerint 10 éven belül reálisan megoldható, de a negatív saját tőke átfordulásának ideje még bizonytalan,

annak kifutása jóval hosszabb.

És természetesen felhoztuk a jegybanki alapítványoknál folyó nyomozás állását is.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik