A Mészáros Lőrinc többségi érdekeltségébe tartozó és az állam bő 30 százalékos tulajdonlásával működő MBH Nyrt. tegnap este pontban 8-kor rendkívüli tájékoztatást tett közzé arról, hogy Magyar Péter – Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje – lemondott az óriásbankban viselt felügyelőbizottsági tagságáról. A lemondás február 10-től hatályos. Fél órával később a jogszabályoknak megfelelően azt is közölték, hogy március 14-ére, a bank Váci utcai székházának báltermébe közgyűlést hívnak össze, ahol egyetlen napirendi pontról kell dönteni, a távozó Magyar Péter helyére új fb-, illetve audit bizottsági tag megválasztásáról.
Napok óta ment a polémia a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Facebookon posztháborút folytató Magyar Péter között. Utóbbi Varga Judit lemondása után közvetlenül, múlt szombaton jelentette be, hogy lemond az állami cégekben viselt pozícióiról, a NGM viszont azt kommunikálta, hogy az állami részvényes beelőzött, és már januárban kezdeményezte Magyar megbizatásának visszavonását. Érdeklődtünk a tárcánál:
- miért kezdeményezték Magyar visszahívását,
- erről mikor értesítették az MBH-t,
- illetve a Mészáros-banknál miért nem intézkedtek az idevágó jogszabályoknak megfelelően a visszahívás közzétételéről, továbbá a közgyűlés összehívásáról?
Ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ, helyette három mondatot küldött az NGM, amik egy kicsivel korábban megjelent Index-cikk mondataival egyeztek meg szóról szóra:
A minisztérium január 18-án értesítette Magyar Pétert a megbízás visszavonásáról. Magyar Péter másnap sms-ben reagált, amelyben jelezte lemondási szándékát, március 15-i határidővel. Így nyilvánvalóan értesült a döntésről.
Magyar Péter a Facebook-oldalán hétfőn még azzal tromfolt, hogy a banktól nem kapott írásos értesítést a visszahívásáról, a bank dokumentumaiban szerepel a neve, és januárra a teljes, 1,5 millió forintos havi tiszteletdíját megkapta.
A minisztériumi kommunikációból azt lehetett kiolvasni, hogy az állami részvényes korábban kezdeményezte Magyar visszahívását. A hivatalos formája ennek az, hogy értesítik a bankot, az pedig azonnal közzéteszi az információt a tőzsdei honlapon. Ha ez nem így történik, akkor a hivatalos közzététel elmulasztásáért a felügyeletet ellátó jegybanknak pénzbírságot kellene kiszabnia, az állami részvényesnek pedig a cégbíróságtól kellene kérnie a közgyűlés összehívását.
Ilyesmi azonban nem történt, bizonyára azért,
Az NGM fent idézett válaszából legalábbis az derül ki, hogy nem tették meg a tőzsdei cégeknél szokásos hivatalos lépéseket a visszahívásról, csupán Magyar lemondásáról egyeztek meg.Akármit kommunikált korábban az NGM, az MBH közleménye alapján az a hivatalos, hogy Magyar Péter lemondott, ennek időpontja pedig múlt szombat, február 10. Tőzsdei szakértőnk szokatlannak nevezte a visszamenő hatályt, a lemondást az erről szóló bejelentés kézhezvételéhez szokták igazítani, addig tart a vezető tisztségviselő felelőssége is. „Nem szokás úgy lemondani, hogy tulajdonképpen már két nappal korábban sem voltam fb-tag” – magyarázta, hozzátéve: persze az egész sztori nem szokványos.
Mint megírtuk, Magyar Péter a teljes egészében állami tulajdonú Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél is lemondott igazgatósági tagságáról, ami 1,334 millió forint havi tiszteletdíjjal járt. Magyar tehát a két posztról történő távozásával havi közel 3 millió forintról mondott le. A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium cégénél kicsit gyorsabban vezették át a változást: a Magyar Közútnál február 12-én vették kézhez a lemondást, és egy nappal később már el is tűnt a honlapjukról és a fizetési listájukról Magyar Péter neve.