Szigetre menni ma már olyan, mintha külföldre menne az ember. Egy városállam, ahová vámellenőrzés (Van-e nálatok alkohol?), és útlevélvizsgálat (Mutasd a karszalagod!) után juthatunk be. Szerencsére kötelező költőpénzt, vagy meghívólevelet nem kérnek. A Szigetnek saját rendőrsége van, (In-kal), már bevezették az eurót (majdnem mindenhol kiírták az eurós árat is), és a törvényeit is mindenki ismeri (házirend).
Isten hozott a kapitalizmusban
Ha pedig beléptünk, jobb tudomásul vennünk, hogy ez már nem Magyarország, ezt a fesztivált nem ránk szabták. Bár van némi pozitív diszkrimináció, de alapvetően mi is csak egyeknek érezhetjük magunkat a világ nemzetei közül, akik itt vannak a fesztiválon. Nem mi magyarok látjuk a külföldieket vendégül, hanem a Sziget mindannyiunkat, amely történetesen éppen Magyarországon van. Nem vagyunk harcos antiglobalisták, de ezt a helyzetet mégis nehéz igazából elfogadnunk, feldolgoznunk.
Valahogy úgy érezzük, hogy amikor még nem gigázott a fesztivál, és nem működött külön városállamként, akkor inkább az egy hét együttlétről, a toleranciáról és a kulturális megközelítésről szólt. Úgy érezzük, hogy ezt a fesztivált mi, az akkori látogatók (és az azóta kiszorult proli réteg is) tettük ekkorává. Most viszont már a fesztivál bálványa a fogyasztás és a fizetőképes kereslet lett. A program is erről szól: kikért hajlandó a közönség eljönni és költeni a pénzét. Isten hozott minket a kapitalizmusban.
KÉPGALÉRIA: fura bogarak a Szigeten
A kínálat ugyanaz, mint más nagy európai fesztiválon, de az árak a legtöbb nyugati fiatalnak nevetségesen alacsonyak, nagyjából a fele a hasonló felhozatalú nyugati fesztiválokénak, tehát nekik a Sziget igen költséghatékony megoldás.
Az már más kérdés, hogy ezeknek az igényeknek mennyire kell lefeküdni. Mi például egészen negatív üzenetként dekódoltuk, hogy a magyarokat lefokozták, és külön (természetesen halkabb és kisebb) színpadot kaptak. Nem várjuk, hogy a Nagyszínpad a magyarokról szóljon, de a nem annyira harcos antiglobalista azt mondatja velünk, hogy nem lett volna szabad száműzni őket, és feladni azt, hogy megismertessük a hazai zenekarokat a külföldiekkel. Egy-két koncertet ők is elviseltek volna.
Disznókolbász az araboknál
Halottunk olyan mondatot is, hogy a magyarok csak dolgozni járnak ide. Ezt mi nem gondoljuk így, és a számok is ellentmondanak ennek. A 35 ezer fős hetijegyes külföldi mellett ugyanis csak bejön 30-40 ezer magyar napijegyes is. Ennek ellenére az embernek huzamosabb Szigeten töltött idő után tényleg honvágya lesz, amit a magyar nagyszínpadnál, vagy a színházi-múzeumi helyszín környékén enyhíthet. Ez utóbbi pedig valahogy rezervátumként őrzi azt a hangulatot, amit az első Szigetek jelentettek.
A multikulturális városállammal pedig még annyi a gondunk, hogy mint a tömegtermékeknél általában, szinte minden sablonossá vált. Mindenkinél ugyanazt a csirkéből készült gyrost lehet kapni, legyen az zsidó, görög vagy éppen arab étterem. A legsúlyosabb élmény az volt, hogy az arab étteremben disznóból készült kolbászt árultak. Nagy úr a verseny. Az ételeket is mindinkább a multicégek adják, de a többi árus is rendkívül szegényes és fantáziátlan kínálattal „büszkélkedhet”. Emellett már a nyolcvanas évek balatoni vendéglátását idéző lehúzás jeleit is észrevettük. A Sokacbab feliratú árusnál például a táblán áthúzták, hogy az ételhez a tejfölt is ingyen adják, helyette már ezért is plusz 100 forintot kértek – a legkisebb is számít.
KÉPGALÉRIA a fesztivál vendéglátóiról
A körtét ne az almához hasonlítsuk
Gerendai Károllyal, a Sziget főszervezőjével beszélgetve kiderült, hogy szerinte egy ilyen fesztiválnak, mint a Sziget elsősorban a látogatók igényeit kell kiszolgálnia, és csak másodrészt kell kulturális missziót vállalnia. Úgy véli, hogy több olyan fesztivál van ma Magyarországon, amely inkább a kultúrára helyezi a hangsúlyt. Ha valaki erre vágyik, akkor választhat magának ilyet is.
A Sziget azonban egy olyan tömegfesztivál, amely elsősorban a szórakoztatással foglalkozik. Akik arról beszélnek, hogy mennyire magasak a Szigeten az árak, azoknak csak annyit tud mondani, hogy nem szabad az almát a körtével összehasonlítani. Az országban az összes szórakozóhelyen hasonló árakkal találkozik az ember, mint a Szigeten, de ha a bolti árakhoz hasonlítják a szigetes árakat, akkor természetesen más lesz a helyzet.
A külföldi vendégektől az FN.hu tudósítói egyre gyakrabban hallották, hogy nem érzik biztonságban a tulajdonukat a fesztiválon. Mint ahogy megírtuk, Gerendai is egyetért, hogy a Sziget a tolvajok paradicsoma, de ez ellen szerinte keveset lehet tenni. Egyszerűen arról van szó, hogy sátorból lopni annyira egyszerű, hogy ezt rengetegen kihasználják. Sok esetben az áldozatok is tehetnek arról, hogy őrizetlenül hagyták holmijaikat, mert nem győzik felhívni a figyelmet az ingyenes értékmegőrzőre.
Az általános biztonsági helyzetről az is kiderült, hogy amennyiben egy Szolnok nagyságú városéval vetjük össze a bűnügyi statisztikákat, akkor a Szigeten jóval alacsonyabb a bűncselekmények száma és a belőlük származó kár is. Ráadásul a világ többi fesztiváljához képest is jobb Gerendai szerint a biztonsági helyzet.
Szigeten lenni muszáj
Miután mindent egybevetünk, végeredményként elmondhatjuk, hogy ha a fesztiválállamba nem is volt igazán jó érzés ideiglenes állampolgárként beköltözni, egy-egy napra érdemes eljönni. Egyrészt ilyenkor mi is fiatalnak érezhetjük magunkat (rákenrolérzés), másrészt turistaként körülnézünk ebben a fura országban, eszünk, iszunk valamit, mint amikor mondjuk Bécsbe ruccanunk ki. Harmadrészt természetesen a programokért is érdemes itt lenni, mert minden nap akad egy-egy meglepetés, és persze a nagy sztárokat is érdemes egyszer-egyszer meghallgatni élőben, gyomorszájba verő hangerővel. Végül pedig, mint hajózni, Szigeten lenni is muszáj, különben kimaradunk abból, amivel a világ éppen foglalkozik.
Idén a mínusz első napon a Tankcsapdáról kiderült, szó sem volt itt nosztalgiáról, egy őrült, pörgős, nagyon is mai rock and roll bulival ünnepelte meg 20 éves szülinapját a magyar együttes, így két és fél órás koncerttel nyitott a Sziget Fesztivál.
A nulladik napon majdnem érdektelenségbe fulladt a koncertfolyam. A magyar rész amolyan Live Aidbe oltott Magyar Dal Napja volt. A brit vegyes csapat ehhez képes kétbites üzenetet fogalmazott meg: a zene jó, a rasszizmus rossz. Ennyi elég volt, mert ők mindezzel nem untatták halálra a közönséget. A Világzenei Nagyszínpadon Miles Davis szellemét idézték meg, ugyancsak sikerrel.
A Sziget első valódi napján, szerdán valóban beindult a Sziget. A Nouvelle Vague megteremtette a hangulatot, a SKA-P felpörgetett, az Oi-Va-Voi elvarázsolt. A magyar zenekarok fapados színpadot kaptak.
A második napon, csütörtökön tudományosan is megvizsgáltuk a sziget sörét, kaptunk egy Kertész-kötetet, és kiváló koncertet a Quimbytől. Csalódtunk a Budapest Bárban, de vicces momentumra leltünk a Toten Hosen-bulin, megidéztük a szivarfüstös Kubát, és Tricky sámánkirályról majdnem lemaradtunk.
A rekord pénteken volt, amikor is 70 ezren mentek ki a Szigetre. A Nagyszínpad előtt szorosan összefüggő tömeget alkotott a közönség, amelynek szélei már lenyúltak a küzdőtérről, a médiának fenntartott részről pedig a celebek szorítottak ki. Rengeteg balhé volt az éjszaka, durván zúzott a Pendulum és a Prodigy.
A szombatról elmondhatjuk, hogy ott voltunk a Sziget legjobb koncertjén, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ez Péterfy Boriéké vagy a Woven Hand és a Muzsikás közös produkciója volt-e.
Végül, vasárnap Mike Patton bugyit húzott a fejére, és a cipőfűzőjét is megette. Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy visszahozza a Faith No More igazi régi fényét. A világzenei színpadtól Boban Markovicék vettek búcsút. Németh Juci pedig a magyar Juliette Lewis lehet.
