A nemzetgazdasági beruházások volumene 2004-ben 7,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben pedig 0,3 százalékkal bővült a 2003 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 18 330,07 ponton nyitott kedden, 0,29 százalékos gyengüléssel a hétfői záráshoz képest. A megkérdezett szakértők volatilis kereskedésre és a részvényárak negatív korrekciójára számítanak.
Komoly fordulat elé néz a Közel-Kelet. A korábbi miniszterelnök elleni gyilkos merényletet követő utcai tömegtüntetések elsöpörték a libanoni kormányt, s lehet, hogy Szíria várva várt kivonulását is elhozzák.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki főnökének, Abu Muszab az-Zarkávinak csoportja vállalta a felelősséget egy internetes oldalon az iraki Hillában elkövetett hétfői öngyilkos merényletért, amelyben száztizenöt ember vesztette életét, száznegyvennyolc pedig megsebesült.
Piaci elemzők szerint a héten nyilvánosságra kerülő svájci makrogazdasági adatok megerősítik azt a várakozást, hogy a svájci központi bank nem emeli az irányadó kamatot március 17-i negyedéves ülésén.
A későn jött kemény fagyok és a hóesés miatt egyelőre úgy tűnik, téli álmát alussza a magyarországi ingatlanpiac – legalább is ami az építkezéseket illeti - olvasható a Napi Gazdaságban.
A szaktárca megkapta a demonstráló gazdák megbízottai által kidolgozott javaslatokat és megkezdték annak azonnali tanulmányozását. A miniszterelnök nem kíván találkozni a gazdák képviselőivel.
Átszervezés és leépítés lesz a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban és háttérintézményeiben – erősítette meg a Világgazdaság információit Garamhegyi Ábel, a tárca helyettes államtitkára.
Mérsékelt választási részvételi hajlandósággal, az előző hónapokkal azonos Fidesz-előnnyel találkozhatunk a Szonda Ipsos pártpreferenciákat mérő e havi felmérésében.
Beadta kormánya lemondását Omar Karami Szíria-barát libanoni miniszterelnök, amelyet Emile Lahud koztársasági elnök elfogadott. Az utcán tüntető nép üdvrivalgással fogadta a hírt.
Befejeződött az agrártárca és a demonstráló gazdák megbízottainak hétfői szűk körű egyeztetése Budapesten, az Agrárgazdasági Kutatóintézetben. Kedden a szakértők folytatják a megbeszéléseket.
Március 1-jei hatállyal lemond posztjairól L. Kelemen Gábor, a Híd Rádió Rt. vezérigazgatója, a Színes Bulvár Lap főszerkesztője, aki a továbbiakban tanácsadóként segíti a vállalat munkáját – tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t. Az rt. kedden ad tájékoztatást arról, ki veszi át L. Kelemen Gábor pozícióit, aki 2001. szeptember 24-i hatállyal nevezték ki a társaság [...]
Öt befektető nyújtotta be pályázati anyagát a Malév 99,95 százaléknyi részvényének eladását szolgáló nyilvános, egyfordulós privatizációs tender keretében.
Az AEA európai légiforgalmi szervezet felállította az európai repülőterek késési rangsorát. A legjobbnak Oslo bizonyult, ahol az összes járatoknak mindössze 12,9 százaléka indult 15 percnél nagyobb késéssel, a legrosszabbnak pedig London-Heathrow, ahol 27,8 százaléka.
Miután piacra nem hatott a szlovák jegybank 100 bázispontos kamatvágása, a nemzeti bank 37,810 koronás euró árfolyamon hajtott végre intervenciót - állítják devizapiaci szakértők.
A forintra hétfőn is jelentős külföldi kereslet mutatkozott, az eurót délután 241,71/75 forinton jegyezték, 30-40 fillérrel gyengébben a 242,15/30 forintos pénteki árfolyamnál. A forint 18 bázisponttal 14,39 százalékra erősödött a 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 61 bázispontra közelítette meg a sávszélt.