Belföld

BÉT-nyitás: gyengült az index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 18 330,07 ponton nyitott kedden, 0,29 százalékos gyengüléssel a hétfői záráshoz képest. A megkérdezett szakértők volatilis kereskedésre és a részvényárak negatív korrekciójára számítanak.

Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank Rt. elemzője szerint fennmarad a piac volatilitása, ami a hétfői kereskedést is jellemezte. Ezen belül vegyes irányú ármozgásokat valószínűsít.

A vezető papírok közül elsősorban a gyógyszeripari részvények árában vár nagyobb negatív korrekciót. A Mol véleménye szerint a jelenlegi árszintjén marad, mivel az olajipari szektor többi papírjánál is megtorpant a növekedés.

Horváth Zoltán, a CIB Bank üzletkötője negatív korrekcióra számít. A kereskedő szerint hétfőn már a “kifulladás jelei mutatkoztak” a piacon, így a vezető részvények, elsősorban a Mol és az OTP árfolyama elindulhat lefelé.

A BUX hétfőn 44,72 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, újabb történelmi csúcson, 18 382,60 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 27,8 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Richteren kívül mindegyik emelkedett. Az OTP és a Mol forgalma 10-10 milliárd forintot meghaladó volt, a részvények újra történelmi csúcsot értek el.

A Mol 16 050 forinton zárt, ami 50 forinttal, 0,31 százalékkal magasabban a péntekinél. A OTP 7 forinttal, a 0,1 százalékkal erősödött, 7295 forinton zárt. A Matáv árfolyama 13 forinttal, 1,39 százalékkal 950 forintra emelkedett. A Richter ára 5 forinttal, 0,02 százalékkal 27 995 forintra csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik