Belföld

Az útfelújító cégek kartelljét gyanítja a GVH

A fővárosi és a vidéki utak felújításában részt vevő 16 cég karrtelljét gyanítja a versenyhivatal - értesült a Népszabadság.

Nem rekordösszegű, ám mindenképpen százmilliós nagyságrendű bírság várhat arra a 16 útépítő cégre, amely a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint titokban felosztotta egymás között a 2001-es fővárosi, illetve a 2001-2002-es vidéki, állami és önkormányzati útfelújítási megrendeléseket.

Egy-egy érintettre akár különösen magas büntetést is kiszabhat a két ügyben várhatóan tavasszal döntő Versenytanács, mivel a kartellgyanúba keveredett útépítő vállalkozások közül többen részt vettek a GVH által tavaly feltárt sztrádakartellben – majd később mind a fővárosi, mind a vidéki útrekonstrukciós megbízások gyanított felosztásában is.

A 2001-es fővárosi beruházásokban érintett cégek:
Betonút Rt., Strabag Rt., Egút Rt., Hídépítő Rt., Mota Hungaria Rt, Mélyépítő, Budapest Rt., Alterra Rt., Hídtechnika Kft., Betonplasztika Kft., Vegyépszer Rt., Swietelsky Építő Kft.

A versenyhatóság kartellcsoportja – a sztrádaüggyel ellentétben – ezúttal nem tett javaslatot arra, hogy az eljárás alá vont cégek mekkora büntetést fizessenek.

A népszabadság információi szerint éppen a sztrádakartell felgöngyölítésén tevékenykedő versenyhivatali szakértők jutottak vizsgálódásaik során olyan információk birtokába, amelyekből arra következtettek, hogy a piaci szereplők némelyike az útfelújítási megbízások elnyerése előtt is titokban egyeztetett egymással.

Az első gyanú a budapesti Bartók Béla út felújítása kapcsán fogalmazódott meg a GVH munkatársaiban. A kartellcsoportnak állítólag sikerült is nehezen cáfolható bizonyítékokat találnia, ugyanis a kartell résztvevői közül néhányan minden lényeges körülményt – a megbeszélések helyszínét, idejét, témáját – pontosan lejegyeztek, hogy társaik később ne tudjanak kihátrálni az egyezségből.

A 2001-2002-es vidéki útfelújításokban érdekelt cégek:
Adeptus Rt., Betonút Rt., Debmút Rt., Egút Rt., n Hídépítő Rt., Hódút Kft., Hoffmann Rt. MÁV Hídépítő Kft., Mélyépítő Budapest Rt., Mota Hungaria Rt., Strabag Rt., Swietelsky Építő Kft., Vakond Kft., Vegyépszer Rt.

Az útépítési kartellekben részt vevő vállalkozásoknak azonban a bírságon kívül nem kell más szankcióktól tartaniuk – a már megkötött szerződések nem bonthatók fel az esetleges jogsértés miatt. Az elmarasztalt cégek kizárhatók ugyan bizonyos tenderekről, ám a piacon viszonylag kevés útépítő társaság van, így a fejlesztések zavartalansága érdekében ezt a szabályt nem nagyon alkalmazzák, mert nem maradna cég, amely el tudná végezni a munkát.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik