Májusban újabb kilépési hullám érte el a Jobbik parlamenti frakcióját: Sneider Tamás korábbi pártelnök, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely is úgy döntött, hogy függetlenként folytatja. Ezzel 17 tagúra olvadt a 2018-ban 26 képviselővel megalakult frakció, ráadásul mindössze kilencen maradtak a Jobbik-frakcióban azok közül, akik az országgyűlési választás után vették fel a mandátumukat, vagyis a ciklus félidejére csupán a képviselők harmada tartotta meg a pozícióját.
A kilépők kemény üzeneteket fogalmaztak meg, ami jelzésértékű annak fényében, hogy mindhárman ismertebb arcai voltak a pártnak, és a 2018-ban távozó, a Mi Hazánkat megalapító radikálisokhoz képest a Jobbik mérsékelt szárnyához sorolták őket, tehát simán belefértek a „néppárti” vonalba. Ez szkinhedmúltja ellenére elmondható Sneiderről is, hiszen Vona Gábor lemondása után elnökként nem változtatott a párt középre tartó politikáján.
Irányváltás, belső harc, leszámolás?
Jakab Péter elnökségének mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot
– indokolta Sneider Tamás a kilépését, aki alatt azután lett forró a talaj, hogy a pártvezetés vissza akarta hívni a parlamenti alelnöki pozíciójából.
Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata a tisztújítás napjától szisztematikus leszámolást folytatnak mindenkivel, akit ellenségnek vélnek. (…) Nem az én közösségem az, ahol a szépen hangzó érdemelvűség helyett kizárólag a Jakab Péter irányába megnyilvánuló lojalitás az egyetlen fokmérője az előrejutásnak
– írta búcsúzóul a Jobbik Ifjúsági Tagozatát éveken át vezető Farkas Gergely.
Ami történt, az egy csúnya hatalmi harc egyik fejezete azért, hogy a mostani vezetőknek ne kelljen olyan erős politikusokkal számolnia a jövőben, mint Sneider Tamás és én
– ezt pedig Varga-Damm Andrea írta annak a nem publikus szövegnek a végén, amiben összeszedte, mi vezetett a távozásához.
A még márciusban távozó Bana Tibor és Bencsik János is hasonlókat fogalmazott meg kilépésük okaként. Egyrészt a Jobbik balra tolódását, a nemzeti, jobboldali, keresztény politika háttérbe tolását, másrészt a januárban pártelnökké választott Jakab Péter és köre vezetési stílusát, a párton belüli erőviszonyok átrendeződését emlegették.
Az első ránézésre egymástól távoli indokok összefutnak egy pontban: végső soron arról van szó, hogy a 2022-es választásnak kikkel fut neki a Jobbik, azaz kiknek lesz esélyük folytatni a parlamenti politizálást.
Sodródás balra?
A nemzeti radikális pártként induló, szélsőséges Jobbik „néppártosodását” elindító Vona Gábor politikája megosztotta a tagságot és szimpatizánsokat is. A sikere pedig szintén kérdéses: 2018-ban 19 százalékot ért el a Jobbik – 2014-hez képest 73 ezer új szavazót sikerült szerezniük, vagyis feltehetően inkább lecserélte, mintsem növelte szavazótáborát –, ami után a listavezető Vona át sem vette a mandátumát, és nemcsak a pártvezetésről mondott le, hanem a politikából is kiszállt. Pedig
hiszen a harmadik helyen befutó MSZP-Párbeszéd szövetség 12 százalékon végzett, így értelemszerűen a Jobbiké lett a legnagyobb ellenzéki frakció az Országgyűlésben, sőt a cikk elején említett 9 fős fogyatkozás ellenére máig az (igaz, már csak épphogy: 17-en vannak, míg az MSZP-frakció 15 tagú).
A párt Vona távozását követő tisztújító kongresszusán összecsapott a radikális és a mérsékelt szárny, ami az utóbbi szűk győzelmével végződött: Sneider Tamás 298, Toroczkai László 256 szavazatot kapott. A pártszakadás elkerülhetetlen volt, Toroczkaiék először platformot alapítottak a párton belül, de nem sokkal később távoztak és létrehozták a Mi Hazán Mozgalmat, majd 2018 novemberében a párt frakciónak nem minősülő képviselői csoportját is: ebben a hullámban lépett ki a Jobbik-frakcióból az országos lista 2. helyezettje, Volner János, a 3. helyezett Dúró Dóra, Tiszavasvári korábbi polgármestere, Fülöp Erik és Apáti István.
Az ismert politikusokkal együtt sok tag is kilépett ekkor a pártból, és több alapszervezetnél lehúzták a rolót. Emellett radikális szimpatizánsok is fordultak el a Jobbiktól, bár a Mi Hazánk a teljes népességben 2 százalék körüli támogatottsága arra enged következtetni, hogy ez az elfordulás nem volt tömeges. Igaz, az önkormányzati választás eredménye alapján nem lehet kizárni, hogy Toroczkaiék egy 5 százalék körüli politikai erővé nőjék ki magukat.
A teljes népességben 10 százalék alá zuhanó Jobbik mégis valahol máshol veszíthetett sok szavazót.
A Sneider-korszakban egy hatalmas számvevőszéki büntetés is nehezítette a párt életét, miután a Jobbik nem tudott megfelelően elszámolni a választási költéseivel. Még a párt megszűnése is szóba került, mindezek ellenére a pártelnöknek sikerült úgy-ahogy egyben tartania a Jobbikot, kibékítenie a különböző érdekcsoportokat, irányzatokat. Összességében a párton belül sikeresnek tartják a médiában viszont alig szereplő Sneider elnöki tevékenységét, ami azonban válságmenedzsmentről szólt, a következő választás közeledtével pedig több kellett.
A pártban lényegében nem volt más potenciális jelölt az elnöki posztra, mint Jakab Péter. Írtunk arról, hogy a frakcióból korábban szintén távozó Szávay István és köre igyekezett elérni, hogy a hozzájuk sorolható politikusok közül is bekerüljenek néhányan az elnökségbe, azonban Jakab totális győzelmet aratott, csak az általa támogatottakból lettek alelnökök, az elnökhelyettes pedig a vele egy platformon álló Gyöngyösi Márton lett, aki a párt egyetlen EP-képviselői helyét kapta meg egy évvel ezelőtt (a parlamenti frakció élén őt váltotta Jakab Péter tavaly nyáron).
Ezzel világossá vált, hogy Jakab és csapata vezeti a Jobbikot a következő országgyűlési választásra, és az is, hogy valamilyen formában a Jobbik együtt fog működni a többi ellenzéki párttal. A pártelnök az LMP-vel és a Momentummal közös listát emlegetett, és bár Gyurcsány Ferenc DK-járól nem sok szimpátiával beszélt, azt sem zárta ki, hogy egyetlen közös ellenzéki lista lesz, még ha ez neki nem tetszik is.
A Jobbik egy szociálisan érzékeny, nemzeti néppártként kívánja magát meghatározni
– mondta ekkoriban Jakab, azonban a nemzetit jelzőt a frakcióból kilépők már nem tartják meghatározónak a Jobbik politikájában. Éppen ez az egyik oka a kilépéseknek.
Utódom visszatérően – legutóbb a hétfői felszólalásában – keltett hangulatot, ásta mélyebbre az elszakított magyarság és a csonkahoniak közötti szakadékot
– idézte fel Sneider Jakab parlamenti felszólalását, amelyben a határon túlra jutó támogatások helyességét kérdőjelezte meg (a külhoni magyarok szavazati jogának elvételéről szóló vitát pedig már korábban legitimnek nevezte). Varga-Damm Andrea szerint a felszólalás közben volt olyan jobbikos, aki majdnem felrobbant.
Jakab Péter számtalan belső fórumon kijelentette, hogy nem hajlandó jobboldali, nemzeti gondolatokat elmondani beszédeiben, felszólalásaiban, mondván, hogy »azzal baloldali szavazókat riasztanánk el«
– írta a nyilatkozattal azóta elzárkózó Farkas Gergely, aki szintén úgy érezte, hogy a baloldali szavazók felé fordulnak Jakabék. Ez a több erdélyi jobbikos tábort szervező képviselőnek sok volt.
Nem a nemzeti és a konzervatív gondolatok távoztak, pusztán néhány képviselő. A Jobbiknak mind a nemzeti, mind a konzervatív értékek fontosak, de a legfontosabbak a választók
– állította ezzel szemben a pártelnök, amikor erről kérdeztük. Hozzátette: „a Jobbik nem balra tolódott, hanem középre. Oda, ahol egy valódi magyar néppártnak lennie kell.”
Mi a Jobbik?
Adódik a kérdés, amire a néppártosodás – néhány napja logóváltással is megerősített – irányváltása óta nem olyan könnyű válaszolni, mint a Magyar Gárda idejében volt.
Nem ebbe a közösségbe jöttem. Színtelen-szagtalan politikát folytat ma a Jobbik
– mondta Varga-Damm, aki pedig nem a hősidőkben, csak 2014-ben tűnt fel a Jobbik környékén, a hírek szerint leginkább a Jobbikot 2016-tól már nyíltan támogató Simicska Lajosnak köszönhetően. A veszprémi ügyvéd-politikus ezt tagadja, bár elismeri, hogy 1986 óta ismeri Simicskát, és barátinak tartja a vele való kapcsolatát, de mint mondja, a 2015-ös veszprémi időközi választáson indulásra Vona Gábor kérte fel még a G-nap előtt.
Az utolsó három hónapban esett le, hogy már a kutya sem foglalkozik a jobboldali szavazókkal
– magyarázta kilépését kérdésünkre Varga-Damm Andrea, akit egyébként a pártvezetés a mandátumáról való lemondásra szólított fel, miután Jakabék szerint a frakció az ő hibájából szavazta meg a titkosszolgálati törvény módosítását. A képviselőcsoport vezetése végül adott volna még egy esélyt a politikusnak, de Varga-Damm ebből már nem kért.
A szélsőséges megnyilvánulások elmaradása pozitívum volt, de történt sok kevésbé pozitív változás is
– értékelt a frakcióból márciusban távozó Bana Tibor, aki arra utalt, hogy a Jobbik elveszítette a karakterét. Az országgyűlési képviselő szerint míg korábban világos alternatívát tudtak mutatni az Orbán-rendszerrel szemben a választóknak, ez 2020-ban már nem igaz. Idevágnak a Kárpátia énekesének, Petrás Jánosnak a szavai: „a Jobbik elvesztette a lelkét” a néppártosodás folyamán. Ezt sokan, sokszor idézik azok közül, akik csalódtak a pártban.
Jakab Péter viszont azt hangsúlyozza, hogy
a néppárti irányt a Jobbik évekkel ezelőtt elfogadta, a néppártosodás pedig mára befejeződött: minden tisztességes magyar ember számára érdekképviseletet biztosítunk
– válaszolta kérdésünkre az elnök, ami átvezet arra a kérdésre, hogy mi lehet a politikai ráció a néppárti manőverek mögött.
Ki szavaz manapság a Jobbikra, és kikre hajt a párt?
Erről is kérdeztük Jakab Pétert, kíváncsian arra, mégis mire alapozzák, hogy a balra fordulással növekedhet a párt szavazóbázisa. Erre nem kaptunk választ, ha csak a „minden tisztességes magyar ember” képviseletét nem vesszük ide, de komoly szegmentálásnak mégsem nevezhető; aligha van olyan párt a világon, amelyik bevallottan a tisztességtelenekre hajtana.
Kiindulhatunk viszont Republikon Intézet 2015-ös kutatásából, ebben négy csoportra osztották a Jobbik táborát: 43 százalék radikális jobboldali törzsszavazót, 23 százalék „fenyegetett” fiatalt, 21 százalék néppárti jobbikost, valamint 13 százalék ingadozó jobboldalit detektáltak öt éve, de ez mára sokat változhatott. Az első csoportból jó eséllyel jelentős tömeget veszített el a Jobbik, a második csoportra gőzerővel ráhajtott a Momentum.
Márpedig a „középre tolódás” mögött kell lennie politikai számításnak, és az nem lehet más, mint hogy a magukra nem jobboldaliként gondoló szavazókat is meg akarja szólítani a Jobbik, még ha Jakabék általában kerülik is a bal-jobb kettéosztottságot, és mint említettük, tisztességes magyarokról beszélnek.
Őszintén szólva fogalmam sincs, milyen most egy tipikus Jobbik-szavazó
– mondta kérdésünkre Varga-Damm Andrea, a pártvezetés szerint viszont ez nem baj, éppen azt jelenti a néppártosodás, hogy a lehető legkülönfélébb emberek szavaznak a Jobbikra.
„A Jobbikban már nem látják az alternatívát a jobboldaliak. Nem tudnak már olyanokat megszólítani, akik kiábrándultak a Fideszből, és olyan jobboldaliakat sem, akik sosem voltak fideszesek” – állította ezzel szemben Bana Tibor, felhozva azt a kilépők között szintén népszerű álláspontot, hogy
Tény, hogy hónapok óta Jakab támadja a legdurvábban a miniszterelnököt és holdudvarát, Mészáros Lőrincet például olykor Lölőkének nevezi, ami legalább is új hangütés az Országgyűlésben. Jakab Péter hívei szerint ez a stílus be tud vonzani új szavazókat, kritikusai szerint viszont egyrészt sokakat eltaszít, másrészt ez sem valódi megkülönböztető jegy, a DK-tól a Párbeszédig sokan támadják olykor akár személyeskedve is a kormányoldalt.
Baloldali és liberális párt van elég. De a Jobbik így mit visz az összefogásba?
– tette fel a kínálkozó kérdést Varga-Damm Andrea, aki szerint korábban a Jobbik képes volt az ellenzéki együttműködést azzal segíteni, hogy „jobboldaliak – ha befogott orral is, de – szavaztak baloldali jelöltre, ha arra volt szükség”.
A Jobbik vezetése szerint viszont a párt továbbra is képes megszólítani jobboldaliakat is, de a stratégia az, hogy ne ilyen kategóriák szerint beszéljenek a választókról, hanem azok a NER egyesült ellenzékeként ismerjenek magukra. Ennek viszont az is a következménye, hogy a Jobbiktól is van átjárás más pártok felé. Egy ellenzéki politikus idézett olyan friss belső mérést, amely szerint a DK-hoz is átpártoltak korábbi Jobbik-szimpatizánsok.
Bosszúhadjárat vagy szervezeti átalakítás?
Az ideológiai és taktikai kanyarok mellett profánabb dolgok is okoztak konfliktusokat a Jobbikban. Ezekről beszéltek azok a kilépők, akik bosszúhadjáratot, leszámolást emlegetnek. Jakab Péter szerint ilyesmiről szó sincs:
A tisztújítás után mindenkinek békejobbot nyújtottam. A távozók azt nem fogadták el
– írta az elnök arra a kérdésünkre, mivel magyarázza az újabb kilépési hullámot. Mivel a két oldal percepciója egymással szögesen szemben áll, kezdjük a tényekkel.
A ciklus kezdete óta voltak olyanok, akik – változatos okból – visszaadták mandátumukat: Hegedűs Lorántné szakított a politikával, Staudt Gábor magánéleti okokra hivatkozott, Kepli Lajos a balatonalmádi polgármesteri posztot célozta meg, Szávay István pedig azután köszönt le, hogy egy hangfelvétel szerint egy zsidó nő megveréséről beszélt. Gyöngyösi Márton, mint említettük, Brüsszelben képviseli a Jobbikot, Janiczak Dávid inkább maradt Ózd polgármestere, Pintér Tamás Dunaújváros első embere lett, a napokban a pártból is kilépő Mirkóczki Ádám pedig tavaly ősszel távozott azután mondott le mandátumáról összeférhetetlenség miatt, hogy Eger polgármesterévé választották.
A Jakab vezette frakcióba a távozók helyére jellemzően nem azok kerültek, akik a 2018-as lista alapján a sorban jöttek volna, hanem akiket a vezetés szívesen látott. Dudás Róbert az országos elnökségbe is bekerült, Nunkovics Tibor pedig az alelnök-jelöltek között volt a Jakab-féle csapatban. Az országos elnökség is szinte teljesen lecserélődött a Jakabhoz hűséges emberekre. A régiek közül Z. Kárpát Dániel maradt alelnökként, valamint a választmány elnöke, Szabó Gábor, aki viszont tizenhat év után lemondott a pártigazgatói posztról.
Akiknek viszont hátra kellett lépniük, azok politikai bosszúról beszélnek: szerintük azokat szorítják ki a párt első vonalából, akik kritizálták Jakab Pétert és elképzeléseit a tisztújítás környékén.
A tisztújító kongresszuson elég egyenesen beszéltem: érdemelvűséget hirdettem, és jeleztem azt is, hogy lesznek, akik maguktól mennek, és lesznek, akiket mi fogunk elküldeni. Nem árultam zsákbamacskát. Mindenkit az érdemei szerint ítélünk meg, nem aszerint, hogy mennyire szeret engem
– válaszolta erre a pártelnök, aki a kongresszuson egyébként zárt ajtók mögött azt mondta, hogy „22 bátor harcos titokban a hátamba szúrta a kést”, később nyilvánosan viszont arról beszélt, hogy ők is „tiszta lappal indulnak, ha jól dolgoznak”, nem éri őket hátrány, amiért a pártvezetésért folytatott versenyben nem őt támogatták. A távozók szerint viszont a Jakab Péterhez lojális politikusokat részesítették előnyben, hűségükhöz mérten, és nem érdemeik szerint, és ez látszott a frakcióposztok újraosztásakor is.
A következő négy év a tét?
Jakab Péter ezzel szemben úgy látja, „a Jobbikban nagyon sok erős politikus van, olyanok is, akik az elmúlt években vidéken harcoltak, és nem kaptak lehetőséget arra, hogy az országgyűlésben is küzdhessenek” – mások pedig parlamenti képviselőként belekényelmesedtek a helyzetükbe. Ennek a jelei láthatók a frakcióban történt cserékben is.
Ez az őrségváltás Jakab elképzelései szerint dinamizálja a pártot. Mivel a Jobbik közvélemény-kutatási eredményei inkább arra engednek következtetni, hogy kisebb lesz a következő választás után a frakciójuk, mint a 2018-ban megalakult volt, ezért a belső csatározások kimenetelén múlhat sok képviselő sorsa: a biztosan befutó országos listás helyeken jelentős változások lesznek a 2018-ashoz képest, így érthető, hogy jelentős érdeksérelmekkel kell számolni, amiből akár a kilépésig eszkalálódó konfliktusok kerekedhetnek.
A kilépők mindannyian országos listáról jutottak a parlamentbe (a Jobbikból csak a dunaújvárosi Pintér Tamás, illetve az őt váltó Kálló Gergely szerzett egyéni mandátumot), azonban vannak közöttük olyanok, akiknek a neve a következő választáson egyéni jelöltként benne lehet a kalapban. Varga-Damm Andrea Veszprémben fontolgatja az indulást, Sneider Tamás hatvani jelöltsége több ellenzéki pártban is támogatásra talált, Bana Tibor Vas megyében, Farkas Gergely Bács-Kiskunban szintén az ismertebb politikusok közé tartozik.
Az ex-jobbikosok nem egyéni győzelmet aratva kaptak mandátumot, hanem listán, a Jobbik közösségétől. Akkor, amikor nem adták vissza a mandátumot a közösségnek, érdemtelenné váltak a közösség támogatására
– válaszolt nemmel Jakab Péter arra, hogy támogatnák-e a kilépőket, ha az ellenzéki egyeztetésen közülük kerülne ki a potenciális jelölt egy körzetben.
És akkor arról még nem is esett szó, hogy a most függetlenként politizáló volt jobbikosok akár más pártokban is folytathatják, sőt egy új párt alapítása is szóba jöhet. Konkrétumot senki nem akart mondani közülük ezzel kapcsolatban, mert kivárnak, de a visszavonulást egyikőjük sem fontolgatja. Ez pedig még tovább bonyolítja az ellenzéki képletet, mert a Jobbikból kilépők és a Jakab-féle Jobbik közötti ellentét immár feloldhatatlan.
