Antonela Solujić, az energiaügyekért felelős szerb minisztérium illetékese volt az első fellépő 2015-ben azon a konferencián, amelyen az Elios képviseletében Gombár Nóra tartott előadást. Az interneten elérhető prezentációban a szerb Elios jelentős közvilágítási referenciáiról kapunk információkat: a dián szerepel a hódmezővásárhelyi, a szekszárdi, valamint a kecskeméti projekt is. Azaz csupa olyan beruházás, amelyet a lapunk által megszerzett és feldolgozott OLAF-jelentés abban a sorban említ, amiben a szervezett csalás gyanúját megalapozó beruházások kapnak helyet. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon politikai támogatással, a pályázatokba való beavatkozással, súlyos bűncselekmények gyanúját felvető módszerekkel előkészített Elios-győzelmek alapozták meg a cég nemzetközi terjeszkedését.
Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu
Arról már beszámoltunk, hogy az OLAF-vizsgálat kezdete után alig egy hónappal, 2015 elején alakult meg az Elios szlovák leányvállalata, amelyben az U Light Kft.-vel közösen tulajdonos az Elios, miközben az korábban idehaza látszólag a versenytársa volt, és arról is nevezetes, hogy elvégezhette a felcsúti közvilágítás megújítását. Szerbiába már néhány hónappal korábban betette a lábát a korábbi Tiborcz-cég:
A vajdasági Žabalj önkormányzata 2016 nyarán döntött úgy, hogy az Eliosra bízza a közvilágítás megújítását a településen: az csupán ironikus részlet, hogy a projekt a Fidesz által oly sokszor elátkozott PPP-konstrukcióban zajlik, ám lényegesebb, hogy a szerb Elios partnere a U Light Kft., amely, ugye, a szlovák Elios társtulajdonosa, idehaza látszólagos versenytársa.
Akkor most örüljünk az Elios nemzetközi sikereinek?
Látszólag az történik, hogy egy sikeres magyar vállalkozás kilép a nemzetközi piacra, és a szomszédos országokban is képes versenyeket nyerni. Azaz a kormány mondhatja, lám, a megerősödő nemzeti tőke regionális környezetben is versenyképes, ez a nagy magyar siker. Csakhogy ezzel szemben az OLAF-jelentésből az következik, hogy a közpénz magánosítására, vezető politikusok környezetében jelentős magánvagyon építésére szolgáló modellt látunk, amelyk a lentebb vázolt modellt követve szinte bármelyik szektorban előadható. A maffiaszerű építkezést most az Elios példáján lépésről lépésre mutatjuk be.
Fotó: Facebook
1. Politikai döntés, előkészítés
A politikai döntéshozók körében nyilvánvalóvá válik, hogy lehívhatók milliárdok egy uniós operatív programból, olyan szektorban, amelyben a piac még alakul, azaz viszonylag egyszerűen be lehet törni a piacvezető cégek közé. Az Orbán-kormány tudta, hogy indulnak majd a közvilágítási projektek, így már csak ki kellett választani a céget, amelynek a közpénzből származó tőkét szánják. Ekkor Simicska Lajoshoz közeli emberek uralták a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, azaz a miniszterelnök akkori barátja, a Fidesz pénztárnoka környezetéből is érkezhetett az ötlet. Kapóra jött, hogy a miniszterelnök későbbi vejének, Tiborcz Istvánnak volt a fölépítésre alkalmas vállalkozása. Ahhoz, hogy a cég alkalmas legyen a későbbi sikersorozatra, politikai beavatkozásra volt szükség. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként vállalta a feladatot: 2010-ben aláírták a szerződést úgy, hogy a Tiborcz-cégnek 2009-ben minimális bevétele volt, tapasztalata meg annyi sem. Ahogyan korábban megírtuk, a történet hemzsegett a szabálytalanságoktól, a versenytársak egyike panaszt is tett, ám a lényeg nem változott: a későbbi miniszter megteremtette az Elios-sikersztori alapját.
2. Fényes korszak: sikerszéria
A hódmezővásárhelyi beruházásnak köszönhetően az Eliosnak megfelelő LED-es referenciája lett. Ekkor már széles, sokszereplős hálózat dolgozott az Elios győzelmein. Az OLAF-jelentés meg is nevez sok érintettet. A tanácsadást jellemzően ugyanazok végzik, az OLAF szerint úgy, hogy az Eliosnak megfelelő paraméterek alakuljanak ki. Az önkormányzatok vezetői is tudják, kinek kell nyernie, ami nyilván nem lehetséges másként, mint központi politikai koordinációval. A legnyilvánvalóbb eset Szekszárdon volt: Mancz Ivette, az Elios képviselője már fél évvel azelőtt egyeztetett Horváth István akkori polgármesterrel, mára államtitkárral, hogy egyáltalán tudhatott volna a pályázatról. A véletlenek előfordulása valószínűtlen ebben az esetben, hiszen az OLAF szerint 17 projektnél lényegében ugyanúgy játszották ki a feltételeket.
Ha ez nem lenne elég, a Miniszterelnökség még segített is: előfordulhat ugyanis, hogy az önkormányzatnak éppen nincs elég szabadon mozgatható forrása, ezért nem tudja vállalni az önrészt. A ekkor már Lázár János vezette tárca beszállt támogatóként: tucatnyi esetben az erre létrehozott alapból finanszírozta a helyhatóságok befektetését. Ez azt jelenti, hogy a kormány a pénzügyi hátteret is garantálta az Elios megbízásaihoz, nehogy egy-két projekt a pénzügyi háttér hiánya miatt lemaradjon.
3. Magánvagyon a miniszterelnök környezetében
Jön a kulcsmomentum, amely a kormányzati történetmesélést véglegesen hitelteleníti. A Simicska Lajos tulajdonában álló, Tiborcz István igazgatóságában tudó cég átalakul: Tiborcz újra tulajdonos lesz, a Simicska-érdekeltség helyét veszi át. Aztán nem sok időnek kell eltelnie, hogy Orbán veje – a G7 számításai szerint – hárommilliárd forintért adjon túl a cégen. Ez azt jelenti, hogy az uniós hivatal megállapítása szerint csalással elnyert közbeszerzéseken hizlalták a céget, hogy aztán ebből jelentős magánvagyon keletkezzen a miniszterelnök közvetlen környezetében. A hálózat arra szerveződött, annak érdekében jártak el a tanácsadók, a politikusok, hogy végül milliárdos tétellel szálljon ki a kormányfő veje. (Itt egy apró mozaikdarab még hiányzik a tökéletes képlethez: az, hogy Simicska mennyiért adta oda a céget Tiborcznak, ha kiderülne, hogy igen alacsony összegért, világossá válna, hogy szó sincs piaci árról, ha utána egy évvel 3 milliárdot lehet kivenni eladáskor.)
4. Nemzetközi sikerek
Új szakasz kezdődik, hiszen a politikailag igazán érzékeny szereplők (Simicska, Tiborcz) már nincsenek a cég közvetlen közelében. Addigra
Ráadásul a csalásoknak köszönhetően megannyi referenciája van a vállalkozásnak, így a politikai nehezékektől immár megszabadulva más országokban is versenyképes lehet a piacon. Persze a kiépített hálózat még ekkor is meghatározza az építkezést: Szlovákiában, ugye, az a U Light Kft. a társtulajdonos a helyi Eliosban, amely a felcsúti közvilágítást elvégezte, és az OLAF-jelentés szerint a vizsgált gyanús beruházások közül hétben is feltűnik statisztaként. Ám ez a nemzetközi porondon már nem számít: ott az Elios be tudja mutatni, milyen sok megbízást kapott EU-s projekteknél, így más országokban is alkalmas ezeknek a beruházásoknak a lebonyolítására.
5. Miért modell az Elios?
Mert megmutatja, hogy miként lehet politikai döntésekkel, maffiaszerű hálózat szervezésével felépíteni a semmiből egy céget, amely egy adott területen a piac uralkodójává válik úgy, hogy közben jelentős magánvagyont hoznak létre. A példánk alapján lényegében egy bűnszervezet (ezt a megnevezést az OLAF veti fel) képét látjuk: egy hálózatot, amely politikai, szabályozási eszközökkel éri el, hogy a közpénzből saját magának transzformáljon jelentős magánvagyont. Az innováció az, hogy mivel a beruházások megvalósulnak, nincs nyoma ódivatú korrupciónak, mint a régi időkben, amikor nokiás dobozokban adogatták a pénzt egymásnak, mégis hatalmas pénz keletkezik a hálóban, egyúttal még politikai tőkét is próbálnak teremteni a csalásból, hiszen a nemzeti tőkés osztály megteremtésének folyamataként írják le a csalássorozatot. A modell nagyon sok iparágban bemutatható, azaz a korrupt politikai elit számos alkalommal játszhat ugyanebből a kottából.
6. Lámpa lekapcsolva
Ennek a következményei pedig sokrétűek.
Az pedig további következmény, hogy komplett piaci szektorokat tesz tönkre a folyamat. Ahol csak az Elios nyerhet, ott a teljesítmény nem számít többé, azaz a politikai kapcsolatok nélküli, de jobban teljesítő cégeknek eleve semmi esélyük, ezért vagy alkalmazkodnak a torz rendszerhez vagy nem jutnak forráshoz. Jellemző példa a Tungsram-Schréderé, amely Hódmezővásárhelyen még versenytársa volt az Eliosnak, panaszt is tett veresége miatt, hogy aztán már partnere legyen a cégnek, majd most részletgazdag PR-szövegben magyarázza, miért adta olcsóbban az Eliosnak a lámpákat, mint lehetséges riválisának. Az indoklásból kirajzolódó történet zseniális: sok volt a közös projekt, azért kapott az Elios kedvezményt. Azaz mivel az OLAF szerint szervezett csalással kijátszották az Eliosnak a projekteket, olcsóbban kaphatta az árut.
Ezzel kerek a történet.
Hogy a finisben aztán a leányvállalat Szerbiában ezzel az úttal a háta mögött már a hódmezővásárhelyi referenciával szállhasson be a valódi versenybe. Minden világos.
