Közélet

Tiborcz üzlettársa üzemelteti a felcsúti közvilágítást

A Tiborcz István üzlettársának, Hamar Endrének tulajdonában álló Sistrade Kft. üzemelteti a felcsúti közvilágítást – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap az önkormányzat honlapjára feltöltött dokumentumokból kiderítette, hogy 2016-ban és 2017-ben a Sistrade készített javaslatokat a világítás korszerűsítésére Mészáros Lőrinc falujában.

A település két lépcsőben modernizálta a közvilágítást, első alkalommal 259 lámpát cseréltek le LED-esre, a következő szakaszban pedig 96-ot. A Sistrade azonban nem csak javaslatokat tett, hanem az üzemeltetésre is őket javasolta Mészáros Lőrinc polgármester. A javaslatot ellenvetés nélkül fogadta le a képviselő-testület.

Mivel a közbeszerzési értékhatárt nem érte el a beruházás, az első szakaszra három cégtől kértek árajánlatot, a legkedvezőbben az U Light Kft. adta, amely 13,2 millió forintos ajánlatával el is vitte az üzletet. A megállapodást 2016 novemberében aláírták.

A Sistrade javaslata és a szerződés megkötése között mindössze 21 nap telt el.

A második ütemben hasonló volt az eljárás, a műszaki paramétereket itt is Hamarék dolgozták ki és ugyanígy az U Light lett a befutó. A szerződést 2017 novemberében szignózták. A Magyar Nemzet szerint a Pancho Arénába vezető utcában, Orbán Viktor házánál is az U Light által felszerelt lámpák világítanak, amelyeket az a Tungsram-Schréder Kft. szállított, amely az Európai Unió csalás elleni hivatal által vizsgált 35 közvilágítási közbeszerzés túlnyomó többségénél beszállítója volt az akkor még a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó Eliosnak.

Az U Light a honlapján nem tünteti fel a felcsúti megbízást referenciaként, szerepel azonban Dombóvár, ahol a tervezett összeg majdnem duplájába, 215 millió forintba került a beruházás.

Kiemelt kép: a felcsúti Pancho Aréna és Orbán Viktor háza; 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik