Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter elbocsátotta a tárca műszaki, politikai és fegyverfejlesztési főosztályának megbízott igazgatóját, Toomasz Nahkurt egy nagyértékű beszerzési ügy kapcsán kirobbant korrupciós ügy miatt – hozta nyilvánosságra a védelmi minisztérium pénteken a Telegramon. A főosztályvezetőt azzal gyanúsították meg, hogy köze volt csaknem 1,5 milliárd hrivnya (14 millió forint) elsikkasztásához egy lőszerbeszerzési ügylet során.
Oroszország többszöri felszólítás után sem adta át Ukrajnának azoknak a hadifoglyoknak a holttestét, akik a moszkvai közlés szerint az ukrán hadsereg által lelőtt katonai szállító repülőgépen veszítették életüket – jelentette ki Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője csütörtökön.