Kultúra

Meghalt Végh András régész-történész

Hosszú betegség után, 59 éves korában hunyt el.

„Tegnap kaptuk a megdöbbentő, hihetetlen hírt: hosszú, súlyos betegség után elhunyt dr. Végh András régész‒történész, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának korábbi igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete Roncsolásmentes Régészeti Tanszékének vezetője.” – írja bejegyzésében a Vármúzeum.

A Budapesti Történeti Múzeum egykori főigazgatója, Farbaky Péter nekrológjával búcsúztak tőle.

Eszerint Végh András 1983‒1988 között végzett Kubinyi professzor tanítványaként az ELTE középkori régészet – történelem szakjain, és már 1987-ben belépett a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályára, ahol 1988-tól régészeti feltárásokon dolgozott, 1991-től pedig már önállóan vezetett számtalan ásatást Budapest területén. Az ELTE medievisztikai doktori iskolájában 2003-ban készített PhD-disszertációt Buda középkori topográfiájáról. A témában megjelent könyvei a magyar középkorkutatás kiemelkedő tudományos eredményei.

Farbaky szerint néhai kollégája 2016-tól 2020-ig a Vármúzeum igazgatójaként érte el a BTM-ben legmagasabb múzeumi megbízatását. Közben 2013-tól kezdett el tanítani a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetében. Az egyetem részéről Takács Miklós kollégája búcsúzott tőle.

„Oktatói munkásságát nemcsak számos egykori és mostani hallgatója, számos szakdolgozója és PhD-témavezetettje dicséri, hanem mindazok, akik a balatonszemesi pálos kolostor általa vezetett régészeti feltárásán részt vehettek. Itt egy egész életre szóló oktatást kapva a régészet gyakorlati szintű műveléséből. Ez volt az a tanszéki ásatás, ahová nem a tanrend előírásából következő kötelezettségből kellett menni, hanem ahol a részvételért tényleg sorban kellett állni.”

A fenti száraz adatok azonban nem beszélnek világra nyitott, kreatív, alkotó attitűdjéről, a csapatban is kitartóan, jókedvűen dolgozó, barátságos múzeumi kollégáról, az ötgyermekes családapáról, akinek kedves egyéniségét, világító szellemiségét nem feledjük. Nagyon fiatalon ment el: márciusban lett volna 60 éves. Nyugodjék békében!

– zárja bejegyzését Farbaky Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik