A náci Németország 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót, és időn belül hatalmas területeket vont ellenőrzése alá. Leningrádnál és Moszkvánál azonban sikerült megállítani a Wehrmachtot, 1942 kezdetén pedig Hitler úgy gondolta, hogy Sztálin várakozásaival ellentétben nem a fővárost veszi ostrom alá, hanem délen indít támadást. Az offenzíva azonban némi késlekedést szenvedett, csak 1942. június 28-án indult meg – írja a Rubicon.hu.
Gerillaháború a romokon
Az „A” hadseregcsoport von Kleist parancsnoksága alatt a Kaukázus felé nyomult előre, míg a maradék haderőt mozgósító, Maximilian von Weichs vezette „B” hadseregcsoport Sztálingrád bevételére indult. A várost védő Vaszilij Csujkov tábornok azt az utasítást kapta, hogy bármi áron tartsa meg a Volga-parti metropolist. Ez az utasítás a város lakosságára is vonatkozott, ami azt eredményezte, hogy az augusztus 21-én kezdődő légicsapások
A következő napokban szinte a teljes város megsemmisült, a romok között azonban Friedrich Paulus 6. hadserege nem várt szívós ellenállással találkozott: a városban ragadt katonák és a felfegyverzett civilek ellen gerillaháborút kellett vívniuk. Novemberre Sztálingrád 90 százaléka a Wehrmacht kezére jutott, ám a november 19-én indított szovjet ellentámadás a várostól északra és délre elsöpörte a gyengén felszerelt olasz, román és magyar csapatokat.
Öngyilkosság helyett megadás
Ennek eredményeként az ősz végére újabb ostromgyűrű épült ki a város körül, ezúttal viszont Paulus katonái kerültek kelepcébe. Hitler a végsőkig való kitartásra adott parancsot, ám a Luftwaffe képtelen volt légi úton biztosítani a körülzárt csapatok ellátását. Közben a szovjetek előbb a Kaukázusból, majd a Don folyó partjáról is visszaszorították a tengelyhatalmak erőit, Sztálingrád nagy részét is ellenőrzésük alá vonták: januárra a német kapituláció pusztán idő kérdése lett.
Hitler január 30-án marsalli rangot adományozott Paulus tábornoknak – mivel Németország történetében soha egyetlen marsall sem kapitulált az ellenség előtt, ez az előléptetés valójában felszólítás volt az öngyilkosságra, a főparancsnok azonban keresztény hitére hivatkozva nem volt hajlandó megtenni. Helyette inkább a kinevezést követő napon, január 31-én megadta magá,
Bár egyes egységek tavaszba nyúlóan folytatták az ellenállást, a kapitulációval gyakorlatilag véget ért Sztálingrád ostroma, ezzel pedig döntő fordulat következett be, amely eredményeként a Vörös Hadsereg kiűzte a Szovjetunióból Hitler seregeit, a második világháború befejezéséig pedig egészen az Elba vonaláig nyomult előre.
