Tech
A beugratós módszerrel gyűjtött e-mail címeket feltehetően kéretlen reklámok küldésére használják.
Az Oregoni Egyetem kutatói a jó öreg tintasugaras technológiát használták arra, hogy működő napelemeket nyomtassanak.
2011. 06. 30. 10:44
Az órákban hódító Tag Heuer 1,25 millió forintos okostelefon bevezetésén dolgozik.
A képen is látható lufis pingvin alkotója szerint azt ábrázolja, hogy a Linux az utóbbi húsz évben hogyan szárnyal a konkurencia felett.
Persze, nem arról van szó, hogy bármelyikünk irigy lenne, de néha akkor sincs kedvünk kölcsönadni a telefont. Hogy mi a megoldás?
Szerdától a kerületi kártyával rendelkezők több közterületen ingyen érhetik el a vezeték nélküli internetet a főváros XIII. kerületében.
Dél-Koreában a tescózást immáron a metróra várva is el lehet intézni.
A Google+ néven futó projekt sok szempontból hasonlít a Facebookra, de sok szempontból jobb is.
Ezzel valószínűleg beköszöntött a világvége, hiszen ezek után senkit nem akadályoznak majd a mocskos anyagiak, hogy egész nap a gép előtt lógjon.
Az egyre népszerűbb blogoldal felhasználóit profi adathalász támadás érte.
2011. 06. 29. 11:34
Nos, ezt jelenleg a németektől érdemes megkérdezni, akik ezredmásodpercekig voltak képesek egy 91,4 tesla erejű mágneses mezőt fenntartani.
Ráadásul az ilyen operációs rendszerrel működő készülékeket egyre gyorsuló ütemben vásárolják a felhasználók.
Például tudtad, hogy ha a Facebook egy ország lenne, a világ harmadik legnagyobb lakosságával bírna?
Egy kínai tini annyira szerette volna az Apple okostelefonját, hogy a szüzességét kínálta fel érte a neten.
A Office 365 névre hallgató programcsomag világszerte 40 országból érhető el.
A hazai eredmények a spanyol, lengyel és oszták hallgatókéval esnek egybe.
A rajongók és követők száma alapján a magyar miniszterelnök az élmezőnybe tartozik.
2011. 06. 28. 14:05
Néhány évtizede még mindig a Knight Riderből ismert KITT-tel akart száguldozni - manapság már sokan a régi szép időket vágyják vissza.
Az informatikai óriás is megpróbálná kihasználni a közösségi vásárlásban rejlő lehetőségeket.
Erre utal ugyanis nemrég benyújtott szabadalmi kérelme.
2011. 06. 28. 10:49
Alig három hónappal ezelőtt indult a Google +1 és lassan itthon is lehet majd a lájkolás helyett/mellett pluszegyezni.
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
