Kultúra
Getto Tamás és Hutter Ákos nyerték el a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjára kiírt ötletpályázat első díját.
2014. 01. 15. 15:49
Futótűzként terjed az interneten a gyanúsan vidám riporternővel készült beszélgetés.
A balástyai Művelődési házban Elsősegély live show-t rendeznek, január 16-án 16 órától.
A Kaktuszliget születésének körülményeiről és az eltelt évről beszélgettünk a Quimby zenekar tagjaival.
Nemcsak hangját tette az új lemezébe. Nem hiába zenélt neki apja.
2014. 01. 14. 20:26
A Magyar-Lengyel Barátság Napját hetedik alkalommal rendezik meg, idén Székesfehérvár lesz a közel negyven fős delegáció vendéglátója.
2014. 01. 14. 17:06
A Hamupipőke január 17-től látható a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházában kettős szereposztásban.
Vadas Zsuzsa író, újságíró, szerkesztővel folytatódik január 20-án az esztergomi könyvtár Könyvtári beszélgetések című sorozata.
Jo Nesbo egy nemzetközi projekt keretében formálja át Shakespeare Macbeth című tragédiáját
2014. 01. 14. 14:00
A helyi Silverstar Művészképző Iskola növendékei hagyományosan félévente bemutatják, hogy mit tanultak az utóbbi hónapokban.
A Szent-Györgyi Albert AGÓRÁ-ban január 14.-én, kedden, 17.00 órától kerül sor a “Témaegyetem” – Skill Tanszék, Titkok kurzus - címmel meghirdetett negyedik kurzuselőadására.
Táncra hívó slágerzenét játszik az öt helyi zenész január 17-én.
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
