Kultúra

A három tenor a Belvárosi moziban

a három tenor (a három tenor)
a három tenor (a három tenor)

A három tenor – Luciano Pavarotti, Plácido Domingo és José Carreras – 1990-ben, Rómában adott, élőben rögzített koncertjét láthatják felvételről január 19-én, vasárnap este 8 órától a Belvárosi moziban.

A három világhírű énekes koncertje minden idők legsikeresebb klasszikus albuma lett az elmúlt 24 évben. A koncertet a római Caracella fürdőben, 1990. július 7-én, az 1990-es futball-VB döntőjének előestéjén adták elő. Százezren szerettek volna eljutni az előadásra, de csak hatezer néző vehetett rajta részt.

A koncert és az album célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön a José Carreras Nemzetközi Leukémia Alapítvány számára és Carreras látványos visszatérése is ez volt egyben, aki csak akkor épült fel betegségéből. Az énekesek együtt adtak elő operaáriákat, Broadway slágereket és nápolyi dalokat. Az előadás élő közvetítését majdnem 800 millió ember látta a világon. A koncertről készült CD több mint 12 millió példányban kelt el.

Most, több mint 24 év után, ismét látható a három tenor 100 perces római koncertje, január 19-én, vasárnap este 8 órától a Belvárosi moziban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik