Kultúra

Betépett a CNN tudósítója egy marihuánás riportban

Futótűzként terjed az interneten a gyanúsan vidám riporternővel készült beszélgetés.

Amikor ma reggel rábukkantunk, már több mint háromszázezerszer nézték meg a YouTube-re felrakott felvételt, amelyben a CNN Emmy-díjas tudósítója, Randi Kaye nevetgélve elismeri, hogy bizony közelről megismerkedett a marihuána hatásával, amikor Coloradóban forgatott a virágzó (és legális) marihuána-businessről. Bár – legalábbis saját bevallása szerint – csak a mások által kilélegzett marihuánafüst szállt a fejébe, és annyira nem ment bele a témába, hogy ki is próbálja tudósítása fő témáját.

Kaye egy idős hölgy vállalkozását mutatatta be, aki „marihuána túrákat” szervez Denver városában, ahol a résztvevők – mint a riportban is szereplő 74 éves nagymama – egy limuzinban látogatnak végig több marihuána boltot is, ahol VIP kiszolgálásban részesülnek, háromszáz dollárért cserébe. A CNN tudósítója a riportfilm lejátszása után (az alábbi videóban 4:20 után látható) Anderson Cooper sztárriporterrel beszélgetett a forgatásról, gyanúsan széles mosollyal az arcán.

Cooper már az első kérdésével a lényegre tért, és mosolyogva az iránt érdeklődött, Kaye milyen mélységben dolgozta fel a témát annak a limuzinnak hátsó ülésén ülve, mire a riporternő nevetgélve kijelentette: igencsak részletekbe menően készült riportja. Majd hozzátette: nem tudott teljesen tisztán gondolkodni, egy-két kérdés nem jutott az eszébe, és „voltak dolgok, amiket nagyon viccesnek találtam, sokkal viccesebbnek, mint általában szoktam”.

„Igen, egy kicsit passzívan beszívtunk” – tette hozzá Kaye. Amikor azonban Cooper rákérdezett, hogy ugye tényleg csak passzív füstszívás volt, Kaye kissé bizonytalanul, és széles vigyorral az arcán mondta ki, hogy „iiiigen, csak passzív”. Miközben a választ hallva Cooper arcán látszott, hiszi is meg nem is, hogy a stáb nem szívott bele egy-egy spangliba a forgatás alatt. Kaye ezután még lelkesen mutatott be két fajta marihuánát, és kijelentette: a túra résztvevői „remekül érezték magukat”.

Végül Cooper kérdésére, hogy akkor most visszatér-e New Yorkba, vagy odaköltözik Coloradóba, Kaye nevetve közölte: „haza kell mennem, haza kell mennem”.

(A YouTube-ra kirakott felvétel e cikk megírásakor egyébként már majdnem hatszázezer megtekintésen van túl.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik