Nagyvilág
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 8509-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 12 916-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, vagyis összesen 21.425-en érkeztek a pénteki napon a háború sújtotta országból, ami kétszerese a szokásosnak.
Élő
Az ukrán határhoz közeli orosz nagyvárosba, Rosztovba látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, amit a júniusi Wagner-lázadás során ellenállás nélkül elfoglaltak Jevgenyij Prigozsin zsoldosai és ahol a lakosok nagy üdvrivalgással fogadták a puccsistákat.
Élő
Robbanás történt pénteken a Zaporizzsja megyében lévő, orosz megszállás alatt álló Enerhodar városban (ahol az atomerőmű található) rendőrségi vezetők egy értekezlete alatt; az incidensben többen megsebesültek, köztük Pavel Cseszanov, az orosz belügyminisztérium ezredese – hozta nyilvánosságra az ukrán katonai hírszerzés.
Élő
A tavaly februárban kezdődő orosz-ukrán háború halottainak és sebesültjeinek száma (a civileket nem számolva) már megközelíti a félmilliót – írta a New York Times amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
2023. 08. 18. 18:24
Élő
Az orosz erők rakétával támadták pénteken napközben a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja város egyik kerületét – közölte Jurij Malasko megyei kormányzó a Telegramon.
2023. 08. 18. 16:06
Élő
Órákkal a moszkvai dróntámadás előtt Oroszország meghiúsított egy ukrán tengeri dróntámadást a Fekete-tengeren - jelentette az AFP.
2023. 08. 18. 08:34
Élő
Újabb ukrán dróntámadás ért egy épületet Moszkvában, a város üzleti negyedében lehetett hallani a robbanást - közölték orosz tisztviselők.
2023. 08. 18. 06:53
Élő
A dél-ukrajnai frontra látogatott a NATO-tagállam Szlovákia hadseregének vezérkari főnöke - közölte csütörtökön az ukrán hadsereg.
2023. 08. 17. 22:00
Élő
Az Egyesült Államok szankciókat vetett ki három orosz állampolgárra, akik részt vettek a bebörtönzött Alekszej Navalnij megmérgezésében, közölte a Reuters.
2023. 08. 17. 20:44
Élő
Valgyimir Putyin orosz elnök nem próbálja Belaruszt belekergetni a háborúba, mondta Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke egy interjúban.
2023. 08. 17. 20:41
Élő
Meghalt az orosz tábornok, aki tavaly még az Ukrajnában harcoló csapatok legfőbb parancsnoka volt, írja a CNN az orosz állami hírügynökségre hivatkozva.
2023. 08. 17. 19:50
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
