Élő Nagyvilág

Színházat és egyetemet ért orosz rakétacsapás Csernyihivben, sokan meghaltak

Efrem Lukackij / MTI / AP
Efrem Lukackij / MTI / AP

Az orosz-ukrán háború pénteki eseményei itt találhatóak.

Színházat és egyetemet ért orosz rakétacsapás Csernyihivben

Rakétacsapást mértek az Ukrajnát támadó orosz erők az észak-ukrajnai Csernyihivre, a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délben a Telegramon. Bejelentése szerint a csapás a város középpontját érte, és eltalált egy színházat, valamint egy egyetemi épületet is. Olekszandr Lomako csernyihivi ügyvivő polgármester később bejelentette, hogy a támadásnak 7 halálos áldozata és 110 sebesültje volt. A belügyminisztérium közlése szerint az egyik halálos áldozat egy hatéves gyermek, a sebesültek között pedig 12 gyermek és 10 rendőr is van.

A tárca azt is közölte, hogy a támadás idején az érintett téren sokan éppen templomba tartottak.

Később az ENSZ is elítélte a támadást. Denise Brown, az Ukrajnával folytatott humanitárius együttműködésért felelős ENSZ-megbízott közleményében kiemelte, hogy nem az első orosz csapásról van szó, amelynek polgári áldozatai vannak, és a civilek lakta körzetek elleni támadások azonnali leállítására szólította fel Moszkvát.

A kijevi légierő arról számolt be, hogy az orosz erők nyugaton és a középső részen drónokkal támadták Ukrajnát. Közlésük szerint 17 drónt indítottak, de ezek közül 15-öt az ukrán légvédelem megsemmisített. A másik kettő becsapódott Hmelnyickijben és Zsitomirban, és károkat okozott a civil infrastruktúrában. Hmelnyickij kormányzóhelyettese két sebesültről is bejelentést tett.

Az ukrán közlés szerint iráni drónokról van szó.

(MTI)

Oroszország szerint ukrán dróntámadást akadályoztak meg Novgorodnál és Moszkva közelében

Az orosz hadsereg és a védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a légvédelmi erők meghiúsítottak több ukrán dróntámadást, köztük egyet Moszkva közelében. A támadásokban senki nem sebesült meg, de az északnyugati Novgorodnál – nagyon távol az ukrán határtól – tűz keletkezett a repülők parkolóhelyén, amelyet a tűzoltók gyorsan eloltottak – tette hozzá a minisztérium. Egy repülőgép megrongálódott, de személyi sebesülés nem történt. A tárca szerint a pilóta nélküli repülő szerkezetet könnyűfegyverekkel lőtték le. Egy másik elfogott drón a Moszkvához közeli Putyilkovónál zuhant le.

A minisztérium szerint szintén megakadályoztak egy dróntámadást az ukrán határ melletti Belgorodnál.

A tárca arról is beszámolt, hogy az orosz légvédelmi erők éjszaka lelőttek egy ukrán rakétát, amely a 2014-ben elcsatolt Krím félsziget felé tartott.

(MTI)

Így csapódott be Csernyihivbe a hat áldozatot követelő rakéta

Egy 300-500 kilogrammos TNT-vel egyenértékű robbanófejjel rendelkező rakéta csapódott be szombaton fényes nappal az észak-ukrajnai Csernyihiv városközpontjába. A rakéta a színházat találta el, és legalább hatan meghaltak és 42-en megsebesültek, köztük 11 gyerek.

Éjjel is volt légi támadás Ukrajnában

Az elmúlt éjjel sem múlt el orosz légi támadás nélkül Ukrajnában. Ukrán források szerint 17 iráni gyártmányú kamikáze-drónt lőttek ki az oroszok, amelyből 15-öt leszedett az ukrán légvédelem.

Az egyik drón Zsitomir városában csapódott be, a másik pedig az ország nyugati felében található Hemelnyickijben helyen, ahol két ember megsebesült és több épület megrongálódott.

Kétszer annyian jöttek Ukrajnából, mint egy átlagos napon

Az ukrán-magyar határszakaszon 8509-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 12 916-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, vagyis összesen 21.425-en érkeztek a pénteki napon a háború sújtotta országból, ami kétszerese a szokásosnak.

A beléptetettek közül a rendőrség 143 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Putyin Rosztovba látogatott

Az ukrán határhoz közeli orosz nagyvárosba, Rosztovba látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, amit a júniusi Wagner-lázadás során ellenállás nélkül elfoglaltak Jevgenyij Prigozsin zsoldosai és ahol a lakosok nagy üdvrivalgással fogadták a puccsistákat.

Putyint a főhadiszálláson az a Valerij Geraszimov vezérkari főnök fogadta, akinek menesztését régóta követelték a wagneresek és maga Prigozsin. Azt nem tudni, hogy miről egyeztetett Putyin az orosz vezérkarral, és azt sem, hogy mikor is történt a látogatás.

Olvasói sztorik