A Richter-skála szerint 5,3-as erősségű földrengés rázta meg a pakisztáni fővárost, Iszlámábádot hétfő hajnalban. Sérültekről és károkról egyelőre nem érkezett hír.
Nagyon jó állapotban vannak a kimentésükre váró chilei bányászok, akik közül mindenki a másikat szeretné előre engedni - közölte vasárnap a chilei egészségügyi miniszter.
Találkozott egymással hétfőn Hanoiban Kína és Japán védelmi minisztere, nem sokkal azután, hogy a két ország egy területi vita miatt befagyasztotta magas szintű politikai kapcsolatait.
Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök pártja, az Egységes Oroszország Párt vezet az országban vasárnap tartott helyhatósági, illetve regionális választásokon.
A rendkívül szigorú takarékossági intézkedések és az adóemelések ellenére a görög lakosság a Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök vezette kormány mögött áll. Ez tűnt ki abból a közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit helyi idő szerint vasárnap este hozták nyilvánosságra.
Az erőszak elvetésére szólította vasárnap XVI. Benedek pápa a közel-keleti vallások - a muzulmán, a zsidó és a keresztény hit - hívőit vasárnap a térségbeli katolikus egyházi elöljárók szinódusának megnyitóján, a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Már helyi idő szerint szerdán megkezdődhet a több mint két hónapja a föld alatt rekedt chilei bányászok kimentése, s addig közel százméteres mélységig acélcsővel "bélelik ki" a mentőfuratot.
A szudáni elnök azzal vádolta meg az ország déli részének lázadóit, hogy nem tartják be a 2005-ös békemegállapodást, és szerinte ha a felek nem rendezik nézeteltéréseiket még az ország jövőjéről döntő népszavazás előtt, akkor kiújulhat a polgárháború.
Újabb bányaszerencsétlenség történt Kínában, ezúttal azonban nem elsősorban a szerencsétlenül járt bányászok, hanem a mentésükre sietett személyek, köztük családtagok vesztették életüket.
A nemzetközi valutaárfolyamok és tartalékképzési politikák fölötti erősebb kontroll gyakorlására szólította fel Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.
A pakisztáni kormány úgy döntött, hogy azonnali hatállyal megnyitja az Afganisztánba vezető fő határátkelőt az utánpótlást szállító NATO-konvojok előtt.
Elérte az egyik fúrószerkezet a több mint két hónapja a föld alá rekedt chilei bányászok menedékhelyét, így napokon belül megkezdhetik a bányászok felhozatalát.
A család tagjaiból kilencet egyéb bűncselekmények mellett emberkereskedelemmel vádolnak. A körözött bűnözők az elmúlt tíz év alatt bizonyíthatóan legkevesebb 16 embert csábítottak Pápáról Kanadába munkahely és megélhetés ígéretével. Ott azonban ingyen dolgoztatták őket és elkobozták tőlük a hamis indokokkal igényelt szociális juttatásaikat. Az irataiktól is megfosztott áldozatokat pincébe zárták és moslékkal etették. A Hamilton Spectator [...]
Elrablói megölték brit túszukat péntek éjjel, miközben a NATO-erők akcióba lendültek, és megpróbálták kiszabadítani a két hete elhurcolt segélymunkást.