A moszkvai repülésirányító központ hivatalos közlése szerint a “kikötés” az előzetes menetrendnek megfelelően történt, és a Szojuz fedélzetén a világűrbe utazott három űrhajós – két orosz és egy amerikai – immár az űrállomáson tartózkodik. Az állomás legénysége ily módon ismét hatfősre bővült.
A Szojuz TMA-01M három fős személyzete közül a parancsnok, Alekaszandr Kaleri immár ötödik űrutazását hajtja végre.
Honfitársa, Oleg Szkripocska viszont először “utazott” a kozmoszba. Amerikai társuknak, Scott Kellynek a mostani a harmadik repülése.
A Nemzetközi Űrállomás a Föld körül átlagosan 350 kilométeres magasságában kering. A mostani misszió során érkező három űrhajós öt hónapot fog az űrállomáson tartózkodni, a visszatérést jövő március közepére irányozták elő. Addig több mint 40 tudományos kísérlet vár az űrhajósokra. A TMA-01M típus a Szojuz űrhajók továbbfejlesztett, modernizált digitális számítógépes vezérléssel felszerelt változatának első képviselője.