Nagyvilág

Erősebb IMF kontrollt akar az USA

A nemzetközi valutaárfolyamok és tartalékképzési politikák fölötti erősebb kontroll gyakorlására szólította fel Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.

Kínára utalva azt is hangsúlyozta, hogy a devizatartalék képzése elővigyázatosságból “egy bizonyos pontig” helyénvaló, ugyanakkor annak eltúlzása “súlyos torzulásokhoz vezet a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszerben”, valamint “gátolja a nemzetközi kiegyenlítődés folyamatát”.

Geithner erről a Nemzetközi Valuta és Pénzügyi Bizottság, az IMF tanácsadó szerve előtt beszélt, hiszen az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán tagállamai úgy vélik, hogy Kína túlságosan lassú tervezett valutareformjának bevezetésében. Az árfolyamháború kiszélesedésének elkerülése az IMF és a Világbank idei őszi közgyűlésének egyik fő témájává vált.

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok számos eszközzel próbált nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a renminbi árfolyamának felszabadítására bírja rá Kínát, a diplomáciától kezdve egészen egy, a képviselőház által megszavazott törvénytervezetig, amely külön vámot vetne ki a valutájukat alulértékelő országokra. Geither már szerdán is a probléma megoldásában való együttműködésre szólította fel az IMF-et.

Az amerikai pénzügyminiszter egyebek mellett rámutatott, hogy a kormányoknak folytatniuk kell együttműködésüket a csalás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik