Nagyvilág

Több tucatnyi sebesült a belgrádi melegfelvonuláson

Molotov-koktélokkal támadtak szélsőséges csoportok a rendőrség és a kormánypárt belgrádi épületére a fővárosban vasárnap délután, nem sokkal a belgrádi melegfelvonulás után.

A felvonulás alatt kitört összecsapásokban több tucatnyi ember megsérült, amikor a menet ellenzői rátámadtak a felvonulást biztosító rendőrökre.

A melegmenet erőszakos ellenzői az összetűzések során felgyújtották Borisz Tadics elnök Demokrata Pártjának (DS) belgrádi székházát, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy a politikus támogatásáról biztosította a felvonulást. Az épületet végül gyorsan eloltották a helyszínre érkező tűzoltók, akik szerint senki sem sérült meg a lángokban.

A rohamrendőrség könnygáz bevetésével próbálta meg távol tartani a tüntetőket a parádé résztvevőitől, ám az indulatok a felvonulás befejeztével szabadultak el igazán a belvárosban. Belgrádi kórházi beszámolók szerint legkevesebb 57 ember – 10 civil és 47 rendőr – sérült meg az összecsapásokban. Meg nem erősített médiajelentések szerint az incidens során több tucatnyi embert őrizetbe vettek a hatóságok.

A tüntetők kövekkel dobálták meg Ivica Dacsics igazságügyi miniszter szocialista pártjának székházát és az állami RTS televízió központi épületét is. Több csoport betört számos üzletbe Belgrád belvárosában és fosztogatni kezdett. Dragan Djias főpolgármester egymillió euró körüli összegre tette a várost ért károkat.

A szerb kormány “huligán erőszaknak” nevezte és elítélte a történteket. “Senki sem sértheti meg a közrendet és nem rongálhatja meg a közvagyont büntetlenül” – közölte a kabinet, hozzátéve, hogy az erőszak résztvevőinek és szervezőinek az igazságszolgáltatás előtt kell majd felelniük. A főügyészi iroda szóvivője szerint “a lehető legsúlyosabb büntetéssel” kell majd szembenézniük azoknak, akik az erőszak mögött álltak.

Az AFP tudósítása szerint a napközben rendezett felvonuláson körülbelül ezer ember vett részt, közte számos külföldi. Az idei volt a második melegfelvonulás az országban. Az elsőt 2001-ben tartották, ám akkor is erőszakba torkollott a parádé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik