Nagyvilág

A Szentatya az erőszak elvetésére szólított föl

XVI. Benedek a béke elengedhetetlenségéről beszélt Rómában.

A püspöki szinódus résztvevőivel együtt bemutatott misén az egyházfő újra megerősítette, hogy a béke “elengedhetetlen” a térségbeli népek “harmonikus fejlődéséhez”, amelyek közül egyesek “kényes, időnként drámai szociális és politikai helyzettel” kénytelenek szembenézni. A pápa arra kérte a három vallás képviselőit, hogy törekedjenek a szellemi és kulturális értékek előmozdítására, amelyek összhangot teremtenek az emberek között, és kizárják az erőszak mindenfajta megnyilvánulását, miközben számos térségbeli ország a muzulmán fundamentalizmus erősödésével néz szembe.

A két hétig tartó vatikáni szinódus a Katolikus egyház a Közel-Keleten: közösség és tanúságtétel címet viseli. Az összejövetelen 185 katolikus egyházi elöljáró – 140 keleti és 45 latin rítusú – vesz részt, illetve térségi szakértők is jelen vannak. Részt vesznek a szinódus munkájában és felszólalnak az ortodox keresztény, a zsidó és a muzulmán vallás képviselői is.

Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője a vatikáni televíziónak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a Közel-Kelet olyan térség, ahol a keresztények kisebbségben vannak, néhány országban nagyon kis közösséget alkotnak, nem képeznek jelentősebb társadalmi vagy politikai erőt. Olyan területek ezek, ahol a háború és az állandó feszült helyzet elhomályosítja a jövőbe vetett reményt és elvándorlásra kényszerít – idézte Lombardit honlapján a Vatikáni Rádió. A szóvivő szerint a közel-keleti egyházak problémái mindannyiunkat érintenek, és a pápa ezért hívta össze a szinódust is, amelyet első alkalommal nem egy kérdéskörnek, földrésznek vagy egy országnak, hanem a világ egy meghatározott térségének szentelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik