Nagyvilág

Harcok dúlnak India és Pakisztán közt is

Ezrével menekülnek az ott élők az India és Pakisztán közt megosztott Kasmír tartományból.

Mintegy hatezer civil hagyta el otthonát a tartomány India által ellenőrzött részéből a harcok miatt hétfőn este. Az összetűzések lakott területre is kiterjedtek. Korábban további négyezer ember menekült el a térségből.

A múlt héten legkevesebb tízen vesztették életüket a fegyveres erőszak miatt. Egy szemtanú szerint a pakisztániak nagy hatótávolságú fegyvereket használnak. A mostanihoz hasonlóan intenzív tüzérségi párbajra még nem volt példa a térségben – írja az MTI.

A két ázsiai atomhatalom között azután nőtt a feszültség, hogy az indiai miniszterelnök tavaly augusztusban felmondta a béketárgyalásokat. Az erőszak kiújulása alig néhány nappal előzi meg John Kerry amerikai külügyminiszter tervezett indiai látogatását, a hónap második felében Barack Obama amerikai elnök is a térségbe készül.

A főként muzulmánok lakta Kasmír fel van osztva a hindu többségű India és a zömmel muzulmán lakosságú Pakisztán közt. 1947 óta, amikor India függetlenné vált és Pakisztán létrejött, a két ország három háborút vívott egymással, ebből kettőt Kasmírért. Legutóbb 2003-ban kötöttek fegyverszünetet, ennek ellenére előfordultak fegyveres villongások a határ mentén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik