Nagyvilág
Kijevi hivatalos adatok szerint csaknem egymillióra tehető Ukrajnában a "belső menekültek" száma, de vélhetően ennél többen hagyták el otthonukat az ország keleti részén dúló háború miatt.
2015. 02. 13. 17:53
Az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei megtámadtak egy iraki légitámaszpontot, ahol amerikai tengerészgyalogosok képeznek ki iraki katonákat, de pénteken a helyi biztonsági erők visszaverték az ostromot.
Különösebb ok nélkül, egy forgalmas kereszteződés közepén lőtték le a rendőrök a fekete férfit.
A lap összeszedte, kik vannak Moszkva zsebében az európai pártok közül.
A tiszti állomány előléptetésének kritériumai közé az optimális testsúlyt is felvették.
Nagyjából ötven gömbölyűfejű delfin, más néven pilótabálna pusztult el Új-Zéland egyik távoli partszakaszán az állatok tömeges partra vetődését követően.
A volt román közlekedési minisztert, Miron Mitreát jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték korrupcióért.
21 egyiptomi koptot raboltak el. Kést tartanak a torkukhoz.
2015. 02. 13. 12:56
Fogolycsere is szerepel a megállapodásban, de azok nem számíthatnak kegyelemre, akik emberiesség elleni bűntettet követtek el.
A Kreml szeretné egy kicsit letolni a felelősséget az elnökről. Nem is lehet Oroszország felelős, hiszen "nem része a konfliktusnak".
A Buzzfeed rávette az elnököt pár dologra, amit eddig elnök nem csinált. Nyilvánosan legalábbis.
2015. 02. 13. 11:13
Miközben az elnök Putyinnal tárgyalt, páran kicsit összekaptak egy korrupcióellenes törvényen.
Nemsokára három éve lesz, hogy a fukushimai atomerőmű egy hatalmas földrengés miatt kigyulladt. A környék ma üres, az erőművet körülvevő városokból a világ második úgynevezett tilalmi zónája lett. Az első Csernobilban van.
Igazságtalanság, hogy a kapitány tizenhat év börtönnel megúszta a halálos gondatlanságot – mondta.
2015. 02. 13. 08:57
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
