Nagyvilág
A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt választóinak 83 százalékát tudta újra mozgósítani, míg a többi párt csak szavazóinak nagyjából 70 százalékát.
A város utcái többnyire kihaltak, közben a biztonsági erők megpróbálják elfojtani a tálib támadást.
2015. 09. 28. 07:06
Amíg vannak háborúk a világon, addig országok is kellenek, ahová el lehet menekülni, Németországnak pedig ilyen országnak kell lennie és maradnia.
2015. 09. 28. 06:19
Az orosz vezető törvénytelennek és kevéssé hatékonynak nevezte az Aszad elnök ellen harcoló lázadó erők amerikai támogatását.
Obama vasárnap New Yorkban, az ENSZ fenntartható fejlődési csúcstalálkozójának utolsó napján kötelezettséget vállalt az Egyesült Államok nevében a világszervezet által frissen elfogadott fenntartható fejlődési célok teljesítése mellett.
2015. 09. 27. 22:10
Az amerikai és az orosz külügyminiszter megbeszélése arra volt hivatott, hogy előkészítse a két elnök hétfőre tervezett találkozóját.
Három éven át hasztalanul keresték egy 4,7 millió eurót (1,48 milliárd forint) érő, elhagyott lottószelvény tulajdonosát Spanyolországban.
2015. 09. 27. 20:26
Az ukrajnai félsziget hovatartozásáról szóló népszavazás demokratikus volt, Putyin pedig a világ egyik legnagyobb politikusa - jelentette ki Silvio Berlusconi.
Akár 31,5 százalékot is kaphatott a felső-ausztriai választáson az FPÖ. Ezzel a második legerősebb párttá váltak a tartományban.
2015. 09. 27. 18:49
A kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények nem maradhatnak sokáig titokban - mondta Ferenc pápa vasárnap püspökökkel tartott találkozóján Philadelphiában.
2015. 09. 27. 18:08
Az ötmillió eurót érő képek egy Madridhoz közeli családi házban voltak.
2015. 09. 27. 17:54
Afganisztánból induló menekülthullámtól tart a német kormány a Welt am Sonntag című szerint.
Muzulmánok, keresztények és a jazidi vallás hívei között nő a feszültség német menekülttáborokban.
2015. 09. 27. 14:30
- 09:26 Szeméttelepre látogat a pápa
- 09:21 Hétfői szünnap: mit ünneplünk pünkösdkor?
- 09:17 Örökségmentés: akcióban Vadon Jani és a BozótBrigád
- 08:59 24/7: Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a bálna, még nem tudja, milyen rossz hír várja
- 08:43 Nemes Jeles László: Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és pénzlopással foglalkoznak
- 08:38 Felrobbant egy szénbánya Kínában, több mint nyolcvanan meghaltak
- 08:34 Forma-1: Kanadában is a Mercedes volt az úr, Russellé a pole a sprintfutamon
- 08:01 Aldisok panaszkodnak, hogy a januári béremelés ellenére kevesebbet keresnek
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grófo is köztük van
- 07:27 Űrcég 26 ezer literes, szivárgó tartálya fenyeget robbanással Kaliforniában
- 07:21 Trump AI-videóval szemléltette, hogy Stephen Colbertet bedobná egy szemetes kukába
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 05:30 Ilyen volt Budapest 75 éve – újabb kvíz, újabb fővárosi terek régi képeken
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
