Nagyvilág
Súlyos égéséi sérülésekkel fekszik kórházban egy floridai fiú, aki tisztító alkoholt öntött magára, majd egyik barátja meggyújtotta.
Egyelőre nem tudni, miért gyulladt ki az épület, többen füstmérgezést szenvedtek.
2015. 10. 08. 10:16
A fiatal férfiak a gyanú szerint 2013-ban Szíriába utaztak és a Junud Al-Sham nevű dzsihadista csoport oldalán harcoltak a polgárháborúban.
2015. 10. 08. 09:15
A konzervatív párt színeiben politizáló köztársasági elnök szerint a szociáldemokrata kormány irányítása alatt a rendszerük összeomlott, de nincs is kapacitása Horvátországnak ilyen mértékű áradat kezelésére.
2015. 10. 07. 21:45
A minden idők egyik legsúlyosabb európai vasúti balesetének tartott 2013-as szerencsétlenségért senki mást nem terhel felelősség.
Olyan ütemben pörög a romániai korrupcióellenes kampány, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A rövid életű Ungureanu-kormány volt minisztere ellen született most nem jogerős ítélet.
A német kancellár szerint csak együtt tudja Európa megoldani a menekültválságot, és a migránsokat nem arctalan masszaként, hanem emberekként kéne kezelni.
2015. 10. 07. 17:05
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 23:06 George Russell megnyerte a második kanadai időmérőt is
- 22:00 A liberális Norvégián gúnyolódó film nyerte az Arany Pálmát
- 21:23 „A Ferencváros szurkolói Európa leglelkesebbjei közé tartoznak” – Robbie Keane elköszönt a Fradi szurkolóitól
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 20:46 „Volt néhány rossz döntésünk, ezeket pedig kivétel nélkül góllal torolta meg” – nagy verést kapott a hokiválogatott a vébén
- 20:36 A nap legfontosabb hírei – 2026. 05. 23.
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 20:10 Bizonytalanság uralkodik az FTC kézilabdacsapatánál
- 19:51 Mit tegyünk, ha nem jön a baba? – ezt érdemes tudni a meddőségi kezelésről
- 19:45 Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre
- 19:42 Elmegyógyintézetben marad Renner Erika zaklatója
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 19:02 Lando Norris elrontotta a Mercedes tökéletes sprintfutamát
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 12:54 Vidéki prókátor: Sok kártékony figurája volt ennek a görénykurzusnak, de Balog a legkártékonyabbak közé tartozik
- 10:17 Megtöri a csendet Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
- 17:38 Magyar Péter 2 százalékos növekedésre számít, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a támogatást
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 12:26 Gaudi-Nagy Tamás feljelenti Magyar Pétert, a miniszterelnök három smiley-val reagált
- 12:57 Zelenszkij Orbánra hivatkozva vágott vissza az EU-nak
- 19:45 Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre
- 15:46 A biztonságos munkakörnyezetre hivatkozva felfüggesztették Eszenyi Enikő tervezett debreceni rendezését
