Forma-1

Lando Norris elrontotta a Mercedes tökéletes sprintfutamát

A Kanadai Nagydíj sprintfutamának dobogósai.
Steven Tee/LAT Images
A Kanadai Nagydíj sprintfutamának dobogósai.
A Kanadai Nagydíj sprintfutamának dobogósai.
Steven Tee/LAT Images
A Kanadai Nagydíj sprintfutamának dobogósai.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati sprintfutamát.

A rajtnál mindenféle probléma nélkül, tisztán jött el a mezőny, az egyetlen komoly előzést Lewis Hamilton mutatta be, aki Oscar Piastrit cserékszte be. Néhány körrel később Russell a saját csapattársával, Kimi Antonellivel csatázott az első helyért, amire a Mercedes kicsit ráfizetett.

Az olasz pilóta kétszer is elhagyta a pályát, a második eset után pedig Lando Norris meg tudta előzni. Ugyan próbálta visszaszerezni a helyét Antonelli, ez már nem jött össze neki, sőt újra letért a pályáról rövid időre. Hamilton se járt végül jól, mert egy hiba után nem csak Piastri vette vissza a helyét, hanem Charles Leclerc is megelőzte.

Russell a győzelmével kettő pontra csökkentette hátrányát a világbajnokságban. A pilóták 20 órakor a vasárnapi futam időmérőjén vesznek majd részt.

Kanadai Nagydíj, sprinfutam, végeredmény

1. George Russell (brit, Mercedes) 28:50.951 perc

2. Lando Norris (brit, McLaren) 1.272 másodperc hátrány

3. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1.843 mp h.

4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 9.797 mp h.

5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 9.929 mp h.

6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 10.545 mp h.

7. Max Verstappen (holland, Red Bull) 15.935 mp h.

8. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 29.710 mp h.

Kapcsolódó
Alain Prost a 2024-es Abu Dzabi Nagydíjon.
Alain Prost fejsérülést szenvedett, miután betörökkel került összetűzésbe
Kirabolták a négyszeres világbajnokot saját otthonában.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik