Külföld
AppleMark

Menekültek: Merkelt saját pártjából állítanák le

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 10. 07. 17:36

A CDU 34 képviselője szerint nyitott határok politikája sem a német jognak, sem a párt elveinek nem felel meg.

Bírálta Angela Merkel menekültügyi politikáját az általa vezetett nagyobbik kormánypárt, a konzervatív CDU 34 képviselője egy nyílt levélben:

A jelenleg folytatott nyitott határok politikája sem az európai, sem pedig a német jognak nem felel meg, és a CDU programjával sincs összhangban

– olvasható a német kancellárnak címzett dokumentumban, amelyről először a Spiegel online számolt be.

A nyílt levél szerint a CDU tagjainak és választóinak nagy része nem érzi, hogy a CDU vezette szövetségi kormány őket képviselné a menekültpolitikában jelenleg követett irányvonalával. A dokumentum 34 – több szövetségi tartományt képviselő – aláírója világos intézkedéseket követel a menekültáradat tényleges csökkentése érdekében.

A Focus című hetilap internetes kiadása szerint a levél aláírói felszólították a kancellárt arra:

személyesen küldjön üzenetet a válságövezetekbe, hangsúlyozva azt, hogy azok a menekültek, akik nem politikai üldözöttek, nem számíthatnak befogadásra Németországban.

A levél szerint a jelenlegi helyzet nemcsak Németország és az EU szuverenitását kérdőjelezi meg, hanem annak kockázatát is magában hordozza, hogy mindez meghaladja Németország befogadóképességének és befogadókészségének határait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.