Nagyvilág

Soha ennyi embert nem honosított Németország – itt a lista nemzetiség szerint

Andreas Arnold / AFP
Andreas Arnold / AFP
Számos oka van a rekordnak.

Rekordot döntött 2025-ben a honosítások száma Németországban: tavaly több mint 300 ezren kaptak német állampolgárságot.

Ezt adják ki a Welt am Sonntag című német hetilap által összesített előzetes tartományi adatok.

Új csúcs ez az egy évvel korábban regisztrált 292 ezres csúcs után.

A hetilap 14 német szövetségi tartomány adatai alapján készítette el összesítését (Mecklenburg–Elő-Pomeránia és Szász-Anhalt statisztikái hiányoztak, Alsó-Szászország, a Saar-vidék és Schleswig–Holstein esetében pedig nem álltak rendelkezésre tartományi szummák).

A növekedés hátterében a 2024-ben hatályba lépett német állampolgársági reform áll, mely alapján:

  • a kérelmezők megtarthatják korábbi állampolgárságukat is,
  • emellett a honosításhoz szükséges minimális tartózkodási idő nyolc évről öt évre csökkent.

A honosítások számának növekedési üteme ugyanakkor mérséklődött: míg 2024-ben 46 százalékkal emelkedett az új német állampolgárok száma az előző évhez képest, 2025-ben már csak 6 százalékos növekedést regisztráltak.

A lap szerint több önkormányzat már most újabb kérelmezési hullámra készül. A német hatóságok arra számítanak, hogy 2027-től tömegesen válhatnak jogosulttá a honosításra azok az ukrajnai menekültek, akik 2022-ben érkeztek az országba az orosz invázió miatt, és addigra teljesítik az ötéves tartózkodási feltételt.

A 2024-es hivatalos adatok szerint a honosítottak legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkották, őket a török származású kérelmezők követték.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik