A Kossuth téren tartották meg a Tisza rendszerváltó népünnepélyét május 9-én, amelyen az új kormányfő megköszönte a támogatást, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter megismételte a táncát, majd kezdetét vette az éjszakába nyúló buli.
Az események sorában délután több ismert magyar zenésznek, így Caramelnek, illetve Presser Gábornak is jutott szerep: utóbbi Neked írom a dalt-előadását megelőző rövid monológját azonban egy technikai hiba miatt nem lehetett hallani, így hétfőig ki sem derült, mit is akart mondani az énekes. Csak később árulta el, mit mondott.
Rónai Egonnál járt a minap Presser, aki a fellépésről nyilatkozott. Elmondta, ki hívta el föllépni, írja az nlc.
Geszti Péter hívott föl, hogy engem keresnének. És én elképzeltem, milyen lesz az a rengeteg ember, és én kisérem őket zongorán, olyan akár egy alkalmi kórus. És annyira úgy lett, ahogy elképzeltem. Elképzeltem azt, hogy ezt a dalt – de nem ilyen marketing jelleggel – átadom egy nálam 30 évvel fiatalabb pasinak, Wunderlich Józsefnek, és az 50 évvel fiatalabbnak Mehringer Marcinak.
Érzése szerint nem politikai eseményen vett részt.
Ezen a délutánon nem lengte be a Kossuth teret valamilyen ideológiai szellentyű illata vagy inkább szaga. Ez itt nem létezett. Ez egy ideológiamentes buli volt, és amikor lejöttem a színpadról, ezt is éreztem.

