Nagyvilág

Merkel nem hajlandó abban versenyezni, hogy ki barátságtalanabb a menekültekkel

A német kancellárt zavarja és nyomasztja, hogy egyesek a Nobel-békedíj esélyeseként tartják számon.

Angela Merkel kitart az európai menekültválság ügyében képviselt álláspontja mellett – továbbra is úgy véli, hogy Németország megbirkózik a kihívással, a válságot pedig csak uniós összefogással, a külső határok védelmével és a kiváltó okok kezelésével lehet megoldani.

A ZDF német közszolgálati tévében sugárzott szerda esti interjúban a kancellár azt mondta: a menekültválság történelmi próbatétel, a 25 évvel ezelőtti újraegyesítés óta a legnagyobb feladat Németország számára. A munkához pedig csak optimizmussal és azzal a meggyőződéssel lehet hozzáfogni, hogy a feladatot meg lehet oldani.

Merkel szerint a menekültáradatot a német határon nem lehet feltartóztatni, a határzár és a menedékkérők befogadásának tilalma nem megoldás és nem is lehet kivitelezni. Nem tudja befolyásolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba, „én sem tudom, holnap hányan jönnek” – jegyezte meg. Azt mondta: nem hajlandó részt venni egy olyan versenyben, hogy ki kezeli barátságtalanabbul a menekülteket abban a reményben, hogy akkor majd nem jönnek. „Németország barátságosan fogadja a menekülteket, erre büszke vagyok” – jelentette ki.

A kancellár szerint a legfontosabb feladat rendezetté tenni a folyamatot. A menedékkérőknek igazodniuk kell a németországi szabályokhoz, be kell tartaniuk a törvényeket. Azt mondta: ha a multikulturalizmus azt jelenti, hogy mindenki kedvére tehet bármit, figyelmen kívül hagyva a közösség szabályait, akkor a multikulti egy élethazugság.

Egy felmérésre hivatkozva Merkel arról is beszélt, hogy a menedékkérők legnagyobb csoportját alkotó szír állampolgárok túlnyomó többsége nem akar hosszabb távon Németországban maradni, szeretnének visszatérni hazájukba. Elsősorban Törökországgal kell szorosabbra fűzni az együttműködést, az országban élő, de a helyi jogszabályok miatt menekültstátusszal nem rendelkező szíriaiak életkörülményeinek javítása és az uniós külső határ jobb védelme céljából.

Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint az ukrán válságban és a menekültválságban végzett tevékenysége révén esélyes a Nobel-békedíjra, Merkel azt mondta: nincs ideje foglalkozni az esélylatolgatással, sőt, zavarja és nyomasztja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik