Ez hihetetlen. Az egész város eljött, mindenki boldog, valami egészen különleges dolgot látunk. Nagyon, nagyon örülök én is. A csapat szívvel-lélekkel játszott, és az emberek megértették ezt. Köszönettel tartozunk nekik
– hálálkodott a meghatott Claudio Ranieri 2016. május 16-án, a Leicester City bajnoki parádéján.
A keletközép-angliai város ekkor már két hete mámorban úszott: május 2-án lett biztos, hogy megvan az 5000:1-hez adott aranyérem, 7-én Andrea Bocelli dalolt a King Power Stadionban, az utcai parádén pedig ingyenes koncertet adott Leicester legnagyobb bandája, a Kasabian. Minden kékbe borult, mindenki ünnepelte a bajnoki címet, melyre az idény elején annyi esélyt adtak, mint arra, hogy Elvist életben találják. A Leicester ismét megtanította álmodni a teljes futballvilágot.
2026. április 21. Leicester City–Hull City 2–2, a döntetlennel biztossá válik, hogy a házigazda – története során másodszor – kiesik az angol harmadik vonalba. A lelátóról üres székek ezrei néztek vissza a leicesteriekre, és, akik kimentek, azok is hangosan tudatták a csapattal, hogy mit gondolnak az idei teljesítményről.
Hogyan süllyedhet egy klub ilyen mélyre tíz rövid év alatt?
