Két héten belül kiderülhet, hogy kiadják-e Japánnak Paul Watson természetvédelmi aktivistát – írja a The Guardian. A bíróság a közelmúltban meghosszabbította grönlandi börtönbüntetését, a Nuukban tartott meghallgatáson Lars-Christian Sinkbæk bíró elmondta: a 74. életévét december 2-án betöltő aktivistát továbbra is egy szigorúan őrzött börtönben tartják fogva a dán kormány döntéséig. Watson jogi csapata fellebbezést nyújtott be.
„Júliusban fogalmam sem volt arról, hogy ma, a születésnapomon itt fogok ülni a grönlandi bíróságon” – mondta az aktivista meghallgatásán. Mint kiemelte, felfújt politikai ügyről van szó.
Watson a Greenpeace korai tagja volt, ám szélsőséges nézetei miatt hamar kikerült a szervezetből. Megítélése igen ellentmondásos, társaival extrém eszközökkel lép fel többek között a bálnavadászat ellen, emiatt egyesek hősnek, mások ökoterroristának tartják. Életútjáról itt írtunk bővebben.
Watsont július 21-én tartóztatták le Grönlandon egy Japán által kiadott Interpol-felhívás alapján.
Az ügyészség szerint Watson ugyan nem volt jelen az állítólagos bűncselekményeknél, de részt vett társa, Peter Bethune azon döntésében, hogy felszáll a hajó fedélzetére eldobni egy bűzbombát. Ezzel az érvelés alapján nemcsak megzavarták az üzleti működést, hanem többek között sérülést is okoztak.
Bethune-t annak idején a bálnavadászok elfogták, és két év börtönbüntetést kapott, amelyet öt évre felfüggesztettek. A férfi Watsont társtettesként nevezte meg, szabadulása után viszont aláírt egy eskü alatt tett nyilatkozatot, amelyben azt állította: azért nevezte meg Watsont, hogy enyhébb büntetést kapjon.
Watson ügyvédei szerint az aktivista nem vett részt a bűncselekményben, a vádpontok pedig eleve nem elég komolyak a kiadatáshoz. Válaszul az ügyészség azt közölte, hogy a dán jog szerint valószínűleg egyéves börtönbüntetést lehetne kiszabni rá. „Az igazságügyi minisztérium 2024. november 30-án e-mailben megerősítette, hogy a végleges döntés 14 napon belül várható” – mondta Mariam Khalil grönlandi főügyész.
Amennyiben a dán kormány a következő két héten belül helyt ad Japán kiadatási kérelmének, Watson fellebbezhet a döntés ellen, ami hosszas jogi huzavonát és további, börtönben töltött napokat eredményezhet. A védelem szerint Watson korábban rendszeresen, zavartalanul utazhatott, a 14 évvel ezelőtti bűncselekménnyel kapcsolatos döntés pedig politikai indíttatású.
Watson egy, a The Guardiannek a börtönből adott interjúban azt mondta, nem hiszi, hogy túlélné a japán fogságot.