A valaha dokumentált legnagyobb korallra bukkantak a Csendes-óceán délnyugati részén – írja a BBC. A több, egymással kapcsolatban álló élőlényből felépülő csoportosulás inkább egységes organizmust, semmint zátonyt alkot, és több mint 300 éves lehet.
A korallt Manu San Felix, a National Geographic egyik hajóján dolgozó videós találta meg a Salamon-szigeteknél. „Egy olyan helyszínre mentem búvárkodni, ahol a térkép szerint hajóroncs volt, és aztán észrevettem valamit” – mondta. A felfedezést követően odahívta búvártársát és fiát, Inigót, akivel lejjebb merültek, hogy alaposabban megvizsgálják az objektumot.
A szakértők utóbb megállapították, hogy a struktúra 34 méter széles, 32 méter hosszú és 5,5 méter magas.
A korallok kulcsszerepet játszanak a tengeri ökoszisztémában, ám az emberi tevékenység hatásai, így a klímaváltozás és a szennyezés hatalmas nyomást helyez rájuk. A zátonyok összeomlása nemcsak az azon alapuló élővilágot fenyegeti, hanem a halászatból, turizmusból és egyéb, a korallokhoz köthető tevékenységekből élő, valamint a zátonyok természetes védelmét élvező emberek millióit is.
A korall a Pavona clavus nevű fajhoz tartozik, amely rákoknak, halaknak és más tengeri élőlényeknek ad otthont. A közösség kora különösen érdekes, a kutatók abban bíznak, hogy a részletesebb elemzéssel további értékes információkhoz juthatnak.
A most leírt korallt viszonylag mélyen találták meg, elhelyezkedése némi védelmet adhat neki. A felfedezést a Bakuban zajló ENSZ-klímacsúcs (COP29) idején jelentették be, Trevor Manemahaga, a Salamon-szigetek éghajlatvédelmi minisztere a konferencián a BBC-nek azt mondta, nemzete büszke az új korallra.
Mint kiemelte: gazdasági túlélésünk leginkább a tengeri erőforrásokra támaszkodik, a korallok pedig nagyon fontosak számukra, ezért biztosítaniuk kell, hogy ne zsákmányolják ki azokat. A Salamon-szigetekhez hasonló kis szigetországok rendkívül érzékenyek a globális felmelegedésre, Manemahaga maga is megtapasztalta a fokozódó ciklonveszélyt.
A COP29 elvileg kulcsfontosságú lehet a nemzetközi klímapolitika irányának meghatározásában, az elemzők többsége azonban szkeptikus a várható eredményekkel kapcsolatban. A tárgyalásokon számos fejlődő ország több pénzt követel a gazdagabb országoktól, hogy segítsenek nekik az éghajlatváltozás elleni stratégiáik finanszírozásában.
