A történet 2013-ban kezdődött, amikor megismertem egykori barátnőmet. Az elején csak úgy tekintettem rá, hogy itt van még egy nő, akivel el lehet lenni egy ideig, aztán jöhet a következő. De szerintem minden huszonéves srác így gondolkozik. Amire nem számítottam, hogy életemben először szerelmes leszek. Csodálatos éveket éltünk meg, közös jövőt terveztünk, aztán pár év után beütött a krach. Egyik nap bejelentette, hogy ennek vége és elköltözik tőlem. Az első napokban fel se fogtam a dolgot, hogy ez velem történik meg. Ilyen nincs, ez csak egy rémálom, de nem az volt. Miután elhagyott, teljesen padlóra kerültem, nem volt életcélom, nem volt kedvem semmihez sem. Az első pár hónapban enni, inni, aludni se tudtam, ami talán ezen a szakaszon átlendített, az a sport volt. Minden figyelmemmel, energiámmal a sportra koncentráltam. A másik szakaszba lépve már úgy gondoltam, ideje ismerkedni más hölgyekkel, erre a legegyszerűbb mód az internetes társkeresés. Sok lánnyal ismerkedtem meg a szakításom óta, fiatalabbal, idősebbel, olyannal is, akinek gyereke volt. Találkoztam olyanokkal, akikkel közelebbi kapcsolatba is kerültem, viszont egy idő után egyik nő sem felelt meg nekem valami miatt. Azóta is próbálok ismerkedni, de már kezdem elveszíteni a reményt arra, hogy találok olyat akivel újra tudnám tervezni a jövőm. Ebben a kis történetben azt akartam kifejezni, hogy hiába telt el másfél év, én még mindig a rabja vagyok előző kapcsolatomnak, és nem látok rá esélyt, hogy ez változna. Remélem a sorstársaimnak sikerült tovább lépni.
Az olvasói levelet Józseftől kaptuk, akinek természetesen álnevet adtunk, hogy a történetét ne ismerje fel senki. A téma a szakítás és annak feldolgozása.
Mit lehet tenni?
Az első komoly kapcsolat vége krízishelyzetet idézhet elő. Teljesen érthető és normális reakció, hogy olvasónk a szakítás óta igyekezett sok lánnyal ismerkedni, és az is érthető, hogy egyelőre senkit sem talált, akivel el tudná képzelni a jövőjét. Erre szokták azt mondani a barátok, hogy még nem nyitott rá, azaz olvasónk valamiért nem áll készen arra, hogy elvárások nélkül ismerkedjen, hogy kinyissa a szívét az új élményekre. A szívnek márpedig megvan ez a jó tulajdonsága, hogy bár beledöglünk a szakításba, utána mégis képes tiszta erőből lüktetni és szeretni, ha találkozunk olyasvalakivel, aki arra érdemes. Az elvárásokat gyakran a volt kapcsolatokban megélt pozitívumokból hozzuk, az is gyakori, hogy az első nagy szerelemre valamiben hasonlító partnert találunk vonzónak.
A szakítás attól fáj piszkosul mindkét félnek, hogy elveszítjük azt az embert, aki a legközelebb állt hozzánk, aki a részünkké vált a mindennapokban. Minél több közös élményt éltünk meg a kapcsolatban, annál inkább mélyült a szerelem, és amikor vége van, akkor azt a részt is elveszítjük saját magunkból, amit közösen éltünk meg. A gyász érthető, és ennek időtartama is elhúzódhat, attól függően, hogy milyen volt a kapcsolat és meddig tartott. Egy 20 éves házasságot teljesen máshogyan gyászol meg valaki 50 évesen, mint egy 2 éves kapcsolatot 30 évesen. A gyászmunka tehát közrejátszik a továbblépésben, azonban a szakítást fordíthatjuk arra is, hogy egy kicsit fejlesszük magunkat.
Az idáig tartó út egy folyamat, aminek része az is, hogy szembenézünk mindazzal, ami nem működött a volt kapcsolatban. Hajlamosak vagyunk csak a szépre és a jóra emlékezni, azokat felnagyítani, az exet idealizálni, azonban valamiért nem működött, és vége lett. Olvasónk volt barátnője valószínűleg többször is jelezte, mi az, ami számára nem jó, mielőtt összepakolt és elment. Ezeket a nüansznyinak tűnő beszélgetéseket, vitákat, veszekedéseket is vegyük elő és gondoljuk át őszintén (!), mi volt az, ami nekünk nem volt jó, miért éreztük magunkat kellemetlenül időnként, milyen dolgokban kellett alkalmazkodni, alkut kötni. Ezek után vegyük azt is végig, mi mindenre lett volna szükség a volt kapcsolatban ahhoz, hogy még inkább kiteljesedettnek érezhessük. Biztos, hogy vannak olyan mérföldkövek az exszel való kapcsolatban, amiket érdemes őszintén megvizsgálni, adott esetben papírra, kézzel leírni.
A hobbi sokat segíthet a szakítás feldolgozásának folyamatában, bármit is válasszunk, akkor, amikor azzal foglalkozunk, ami a szívünk számára igen kedves, akkor minden más gondolatot zárjunk ki a fejünkből. A korábbi kapcsolatainkban szerzett tapasztalatokból rengeteget tanulhatunk, fejlődhetünk és egyszer csak észrevétlenül toppan majd az életünkbe az a társ, akivel harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb közös életünk lehet. A munka tehát csak rajtunk múlik.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
