Nem túl hálás feladat hosszan tartó februári mínuszokban a globális felmelegedésről beszélni, hiszen a mindennapokban nem mindig érezzük a klímaváltozás hatásait, vagy néha titokban sóvárgunk is egy kis melegedés után. Más lesz a helyzet nyáron, amikor a hőségnapok száma drasztikusan megnő, ez pedig már most a saját bőrünkön érezhető lesz, és érezhető is volt az elmúlt néhány évben: a jelenség következtében Magyarországon 15-30 százalékkal is nőhet a halálozási arány az ilyen nyári hőségnapokon.
2025-re a melegedés következtében ide is elérnek majd olyan egzotikus betegségek, mint a nyugat-nílusi láz vagy a malária, az allergiások száma pedig már most soha nem látott magasságokba emelkedett,
Mindezt azért szenvedjük el, mert olyan mértékben növeljük a szén-dioxid és a metán mennyiségét a légkörben, amire 500 millió éve nem volt precedens. Mindez annak ellenére igaz, hogy az elmúlt évtizedekben amúgy „természetes módon” enyhe lehűlésnek kellene zajlania a bolygón – az 1970-es években ugyanis megfigyelték, hogy a Nap összes energiatermelése nagyon minimálisan csökken, ezt pedig a Földön némi lehűlést jelentene.
Erről, és a pozitív kibocsátást csökkentő intézkedésekről beszélt a Közép-európai Egyetem Határtalan tudás című előadássorozatának nyitórendezvényén Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője, valamint Nagy Réka, az Ökoanyu blog szerzőjének társaságában Ürge-Vorsatz Diána, az egyetem oktatója és az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke, akivel az előadás után beszélgettünk.
Az elmúlt években már a saját bőrünkön is érezhettük a klímaváltozás hatásait. Hogyan fog változni az életünk a következő években a melegedő éghajlat miatt?
Sok jó hírem nincs ezzel kapcsolatban. Még akkor is, ha sikerülne a vágyott 1,5 Celsius-fokon tartani a melegedést, a városi hőhullámok sokkal erősebbek lesznek nyáron. Ha pedig azzal védekezünk ellene, hogy az első hőségnapon berohanunk a boltba légkondicionálót vásárolni, a városok elviselhetetlen hőkatlanokká fognak válni, hiszen a légkondi a benti meleget is kiengedi az utcára, ráadásul tetézi a saját működésének melegével is.
Az utca, ami az úgynevezett városi hősziget miatt amúgy is nagyon forró – Budapesten egy átlag nyári napon akár 30 Celsius-fok különbség is lehet egy fás rész és egy lebetonozott tér között –, így még forróbbá válik. Emiatt úgy gondolom, hogy a városok fogják elszenvedni leginkább a klímaváltozás hatását. Főként azért is, mert a városokban vagyunk a legkevésbé felkészülve az egyéb extrém időjárási jelenségekre, ezt mutatja például, hogy egy-egy nagyobb esőzés utánsokszor teljesen eláraszthatja a víz az utcákat.
De ott vannak például az olyan trópusi betegségek, mint a malária vagy a nyugat-nílusi láz, ezek is elérhetik Magyarországot.
Az északi-sarkköri permafrosztból pedig eddig fagyott vírusok is felszabadulhatnak.
De hogy egy, a mindennapjainkhoz közelebbi példát is említsek: a mezőgazdaság is súlyos károkat fog elszenvedni. Korábban megállapítottuk, hogy könnyen lehet, az évszázad közepére már nem terem meg Magyarországon a burgonya. Ehhez képest idén már januárban elfogyott a magyar krumpli, és lehet, hogy jövőre nem így lesz, mert a termelés évről évre változik.
De a hosszú távú tendencia a lényeg.
Igen, a hosszú távú átlagot kell nézni. Sokkal előbb következnek be ezek a dolgok, mint gondoltuk. A mezőgazdaságunk, az infrastruktúránk, az egészségünk már most nagyon megsínyli a klímaváltozást, és ez egyre rosszabb lesz. Viszont muszáj megjegyezni: nagyon nem mindegy, hogy másfél fokot melegszik a világ, és csak annyival lesz rosszabb a helyzet, vagy az évszázad közepére elérünk egy két-három fokos, az évszázad végére meg öt-hat fokos melegedést, aminek a következményei már tényleg katasztrofálisak lesznek, nemcsak az életminőségre, hanem a gazdasági élet alapjaira is.
Mennyire reális, hogy a Magyarország teljes mértékben áttérjen a megújuló energiára? Említette az előadásban, hogy 2050 tájékán már kibocsájtás-mentesen kellene élnünk, az évszázad végére pedig negatív kibocsájtásban kellene gondolkodni. Itthon ez megvalósítható cél?
Igen. Már most is nagyon szépen emelkedik Magyarországon a megújuló-energiatermelés. De ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy van egy paksi atomerőművünk, ami nagyon fontos szerepet játszik az éghajlatbarát energiatermelésben.
Mennyire szerencsés környezettudatos szempontból az atomenergia használata?
Az atomenergia egy nagyon vitatott megoldás. Ha csak az éghajlatvédelmi szempontokat nézzük, akkor tényleg jelentősen kevesebb szén-dioxidot bocsájt ki – valamennyit igen, hiszen meg kell építeni, és a hulladékelhelyezéssel, lebontással is akad azért kibocsájtás, de klímaszempontból jó útnak bizonyul.
Egyéb környezetvédelmi, és szerintem főleg etikai szempontból viszont megkérdőjelezhető, hiszen egy-két generáció előnyéért, vagy életszínvonaláért generációk százainak kell majd a mi hulladékunkkal foglalkozni, és esetleges szivárgási szennyeződésekkel küzdeni. Emiatt például a Kormányközi Klímavédelmi Testület nem fogalmaz meg ezzel kapcsolatosan ajánlást, hanem inkább a megújuló energiákat hangsúlyozza, de minden országra rábízza, hogy maga ítélje meg az atomenergiával kapcsolatos hozzáállását.
Itthon ahhoz, hogy az Európai Unió által megszabott megújuló-energiaarányt elérjük, jórészt tűzifa égetésére hagyatkozunk. Ez környezettudatos módszer? Mennyire reális, hogy egy ilyen energiaszegény országban a szegényebb rétegek is környezetbarát módon éljenek?
Ennek az lenne a legideálisabb megoldása, ha olyan épületekben laknának, ahol gyakorlatilag nem kell fűteniük. Szerencsére ez a folyamat már elindult itthon is, ráadásul nem is feltétlenül csak a fővárosban, hanem vidéken, például Miskolcon is. Az önkormányzatok, ha maguk is szociális bérlakásokat építenek, vagy a legszegényebb rétegeknek valamilyen lakhatást próbálnak biztosítani, most már sokszor erőfeszítést tesznek arra, hogy ez passzívház-szintű lakótér legyen. De úgy gondolom, hogy már nem is csak passzív házban, hanem nullenergiásban kellene gondolkodni. Így egyáltalán nem lesz rezsi, és nem lesz energiaszegénység. Ezzel teljesen meg tudnánk oldani egy szociális problémát . Ráadásul
ezek az épületek már nem feltétlenül kerülnek többe, mint a hagyományosak, üzleti alapon árulják ilyenek tucatjait cégek magyar átlagcsaládoknak
vidéken is, – és általában már a tervezőasztalon elkelnek. Nyilván időbe telik, amíg minden rászoruló család ilyenben lakhat, nem lehet holnaptól teljesen megoldani vele a problémát. Viszont mindenképpen ez a helyes irány, amerre teljes gőzzel el kell indulni.
A biomassza egy nagyon fontos megoldása az éghajlati problémának, és itthon jelentős is kell, hogy maradjon a szerepe. Viszont ha csak fogjuk a fát, és a nagyon kis hatékonyságú kályhákba berakjuk elégetni, az nagyon szennyezi a levegőt. Tudjuk, hogy Magyarországon az egyik legrosszabb a levegőminőség egész Európában, ez pedig nagyrészt ennek köszönhető, hiszen nem is csak biomasszát égetünk, hanem hulladékot, ami rendkívül egészségkárosító. Arról nem is beszélve, hogy nem túl energiahatékony megoldás, mivel rengeteg fát kell elégetni ahhoz, hogy azt a kis hőt kinyerjük.
Vannak már nagyon jó rendszerek egyébként, ha ez nem egy belakatolási megoldás lenne, akkor azt mondanám, hogy olyan távfűtő rendszerek kellenek, amelyekben nagyon energiahatékony, biomassza alapú bojlerek vannak, amelyek viszonylag tisztán tudják égetni ezt a fát. Ezen kívül, ha az építészetben a hazai fa kiváltaná a betont, akkor lenne a legnagyobb klímahaszna a magyar biomassza-erőforrásnak.
Mit jelent pontosan ez a belakatolás?
Ha tudjuk, hogy milyen megoldások hosszú távon a legjobbak, amik nagyon fontosak lesznek ahhoz, hogy teljesen dekarbonizáljunk, vagyis teljesen leszokjunk az olajról, a gázról és a szénről, akkor nagyon meg kell gondolni az ideiglenes félmegoldásokat. Ezek most még nagyon jónak tűnnek, a távhő is ilyen például, de az évszázad közepén már nem számítanak majd annak. Főleg azért, mert akkor már nem is lesz gazdaságos megépíteni az igazán jó megoldásokat, hiszen nemrég befektettünk a félmegoldásokba.
Egy épületben gyakorlatilag már nincs is szükség arra, hogy fűtőrendszer legyen, mert meg tudjuk oldani nagyon jól anélkül is a hőmérsékletszabályozást. Viszont ha most elkezdünk pénzt fektetni a hatékony bojlerekbe, itt-ott való szigetelésbe, távfűtésbe, sajnos az igazán hosszú távon fontos megoldások, vagyis az épületek komplex, rendszerszintű, mély felújítása, nem lesznek már gazdaságosak, vagy nem is lehet őket megcsinálni.
Jobb megoldás, ha most nem teszünk semmit, és inkább várunk az igazán jó megoldásokra?
Pontosan. Jobban járunk, ha inkább félretesszük, és évente kevesebbet fordítunk rá a lakásra, és azt már a hosszú távú megoldásra használjuk. Ez szerencsére szociálisan is a legjobb megoldás, hiszen csak egy távfűtéssel,
egy hatékonyabb bojlerrel nem tudjuk alapvetően az energiafelhasználással kapcsolatos szociális problémákat megoldani.
Hiszen ugyan 10-20-30 százalékos rezsicsökkenés számít, de messze nem ugyanaz, mintha teljesen megszűnnének a lakás energiával kapcsolatos kiadásai. Ráadásul most már ott tartunk, hogy átlag magyar családoknak árult lakásokban is lehet szinte nulla forint a rezsi, ez technikailag már rég megoldható, és üzleti alapon tud terjedni.
Az előadásban említette, hogy megosztott közlekedéssel is lehetne segíteni a károsanyag-kibocsájtás csökkentését. Mennyire reális, hogy ez itthon megtörténhet? A BKK-nak például érdeke, hogy Budapesten ilyenben gondolkodjon?
Én úgy gondolom, hogy ez benne van a döntéshozók gondolkodásában, ha nem is radikálisan. Én vezetem a klímával kapcsolatos munkát a Budapest 2030-ig tartó jövőjéről szóló stratégia kialakításában, ebben együttműködünk több partnerrel, amelyek különböző szempontok szerint dolgoznak az anyagon. Nagyon jó látni, hogy rengeteg különböző témával foglalkozó partner nyitott erre, sőt, észreveszi az előnyeit. Ezért gondolom, hogy reálisak az ilyen kezdeményezések, ugyanakkor még mindig saját magunkkal kell megküzdeni, hiszen a döntéshozók nagy része még mindig nem az Y- és a Z-generáció tagja. A megosztott közlekedési rendszerek pedig már inkább az ő megoldásaik lesznek.
A BKK és a többi hozzá hasonló vállalat jövőjét pedig egyelőre még más generációhoz tartozó döntéshozók határozzák meg. Mi még nem látjuk ebben a fantáziát, nem érezzük annyira ennek a jó hatásait, sokkal nagyobb jelentőséget, státusz-szimbólumot tekintünk a saját autónak a stratégiatervezés során is. A fiataloknál gyorsan változik a szemléletmód, az én generációmban kevésbé. De pontosan a fiatalok miatt reális lehet egy ilyen jövőkép: Stockholmban már a 18 évesek mindössze 10 százaléka szerez jogosítványt. Az Egyesült Királyságban is 34 százalékkal csökkent le két évtized alatt összességében a jogosítványt szerzők aránya.
Itthon mi a helyzet?
Magyar statisztikákat nem láttam, de úgy gondolom, hogy mióta a városok is élhetőbbek, gyalogolhatóbbak, biciklizhetőbbek, sokkal kevesebben fognak ragaszkodni a saját autóhoz.
Nem az autó már a státuszszimbólum, a fiatalabb generációkban már a technológiai eszközök, kütyük azok.
Ilyen szempontból ez nagyon jó irány. Már csak abból is lehet látni a tendenciákat, hogy az elmúlt öt évben a közlekedéssel kapcsolatos cégek esetében a tőzsdei befektetések messze legnagyobb része megosztott közlekedéses startupokba ömlött, nem az autóiparba. Ez mutatja: a piac is érzi, hogy ez a jó irány.
Beszélünk a generációs különbségekről – hogy látja, a fiatalabbak már ebbe a környezettudatos szemléletmódba nőnek bele?
Részben igen, részben pedig sajnos nem. Az ő világuk már egy digitális világ, más dolgokat tartanak fontosnak, Magyarországon viszont problémának érzem, hogy ehhez a szemléletváltáshoz nem kapcsolódik környezettudatos gondolkodásmód. De talán a környezettudatosság nem is jó szó. Nem kapcsolódik hozzá az, hogy ők saját maguk felfogják, hogy a saját életük milyen veszélyben van. Ez egyértelművé válik, ha a gyerekeimet kérdezem: ti beszélgettek erről egymás között?
Az ország legjobb gimnáziumaiba járnak, a fiam a Heidelbergi Egyetemen tanul, és nem téma közöttük az évfolyamtársaikkal, hogy mi lesz velük, és nekik mit kellene csinálni a katasztrófa elkerüléséért, vagy hogyan tudják a mi generációnkból kikényszeríteni, hogy az ő életük is számítson a mai döntésekben. És most még csak nem is a tanárokról vagy a tananyagról beszélünk, csak arról, hogy az ő gondolkodásmódjukban hogyan van ez benne. De az iskolai rendszert is említhetném, az alaptantervben nagyon érintőlegesen van benne a klímaváltozás, a tanárok nagy része még a korábbi tudásunkat tanulta, nem képes ezt átadni.
Pedig nemcsak környezeti, de társadalmi változások is várnak rájuk: már a pár éve tartó szíriai konfliktus kirobbanásában is szerepet játszottak klímaproblémák, és ez menekültek áradatát indította el a biztonságosabb országok felé. Mennyire tudunk felkészülni egy ilyen klímamigrációra?
Azért nehéz erre válaszolni, mert a migráció egy nagyon komplex kérdés, és akármit csinálunk, a migrációs vágy nőni fog. Az IPCC-ben az ezzel foglalkozó kollégáim nem is szeretik használni a klímamigráció kifejezést, mert ők azt mondják, hogy ez olyan dolog, mint a szél – biztos, hogy a nagyobb nyomású területekről a kisebb nyomású felé fog vándorolni a levegő. A jobb gazdasági lehetőségek irányába, ahogy tud az ember, mindig el fog indulni. Ebben csak az egyik tényező a klímaváltozás.
A migráció kérdését mi akkor sem fogjuk tudni tehát megoldani, ha a klímaváltozást lelassítjuk, viszont
az tény, hogy ha nem oldjuk meg az éghajlatváltozás problémáját, ez a migráció bizony sokkal-sokkal nagyobb lesz.
A klímaváltozás mérséklésére újra és újra szóba kerül a geomérnöki munka. Az IPCC hogy áll a témához? Mennyire szerencsés mesterségesen belenyúlnunk a bolygó természetes folyamataiba?
Az IPCC általában nem áll ki egy technológia mellett vagy ellen sem. A geomérnöki módszerekről a legújabb jelentésében megállapítja, hogy jelenleg ezek a technológia kérdőjelei, és nem pontosan ismert hatásai és társadalmi elfogadásuk miatt nem vette az éghajlatvédelmi forgatókönyvekben tudomásul. Ennek ellenére fontos látni, hogy itt nagyon sok különböző technológiáról van szó, különböző hatásokkal.
Személy szerint – itt nem az IPCC tisztségemben beszelek, ez fontos – nagyon problémásnak latom ezeket a technológiákat, hiszen nem ismerjük a kockázataikat. Eddig, amikor ilyen planetáris skálán azt gondoltuk, hogy az ember be tud avatkozni a folyamatokba, mindig visszaütött.
Másrészt a probléma ezekkel a technológiákkal az, hogy csak elodázhatják az igazi problémát.
Hiszen az éghajlatváltozás csak a tünete egy sokkal mélyebb problémának: a túlfogyasztásnak, annak, hogy tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér, vagyis jobban kihasználjuk a Földet, mint amennyit az hosszú tavon, fenntarthatóan adni tud. Ha ennek a valóban nagy katasztrófának az apropóján nem kezdjük el ezt az alapkérdést megoldani, tehát a gazdaságot okosabb, fenntarthatóbb alapokra helyezni, akkor ugyan esetleg a tüneteket elnyomjuk (mert ez olyan, mint egy súlyos fertőzésre lázcsillapítót szedni – a lázat mérsékle, de a fertőzés megmarad), a probléma egy vagy több újabb katasztrófa formájában hamar újra jelentkezni fog.
Főkép: Vegel Dániel
