Szórakozás

Kétszer is megbüntették ittas vezetésért, pedig sosem iszik alkoholt

Egy alkoholszondázással egybekötött közúti ellenőrzés.
ronstik / Getty Images
Egy alkoholszondázással egybekötött közúti ellenőrzés (illusztráció).
Egy alkoholszondázással egybekötött közúti ellenőrzés.
ronstik / Getty Images
Egy alkoholszondázással egybekötött közúti ellenőrzés (illusztráció).
Mióta pár évvel ezelőtt leszokott az alkoholfogyasztásról, azóta kétszer is ittas vezetésért bírságoltak meg egy amerikai férfit. Utóbb kiderült, hogy egy ritka betegség miatt volt magas a véralkoholszintje akkor is, amikor bele kellett fújnia a szondába.

Különös egészségügyi esettel került a hírekbe egy amerikai férfi, akit kétszer is ittas vezetés miatt büntettek meg annak ellenére, hogy állítása szerint 2018-ban leszokott az italozásról, és azóta egy korty alkoholt sem ivott.

A New York Post szerint a 43 éves Mark Mongiardo problémáját egy ritka betegség, az úgynevezett bélfermentációs szindróma okozza, melynek hatására az érintett betegek szervezete magától termeli az alkoholt akkor is, ha az ember egy csepp italt sem fogyaszt.

Az angol elnevezése, az auto-brewery syndrome után ABS-nek is hívott ritka betegség röviden azt jelenti, hogy az elfogyasztott cukrok és szénhidrátok alkohollá alakulnak a bélben, így anélkül is a részegséghez hasonló tünetei lehetnek a betegeknek, hogy ténylegesen alkoholt ittak volna.

Egy hasonló cipőben járó másik amerikai férfi például azt mesélte pár évvel ezelőtt, hogy ő évekig úgy érezte, hogy részeg, miközben nem is ivott, de így járt egy belga férfi is.

Sokáig nem értette, mi történik vele

Mongiardo hosszú ideig nem tudta, mi okozza a furcsa tüneteit. Tanárként és edzőként dolgozott, és eleinte azt hitte, hogy csak a kimerültség vagy a stressz állhat a háttérben.

Elmondása szerint gyakran tapasztalt zavartságot, koordinációs problémákat és beszédzavart, miközben ő maga biztos volt benne, hogy nem ivott alkoholt.

A környezetében élők azonban időnként alkoholszagot éreztek rajta, ami egyre kellemetlenebb helyzeteket okozott számára, különösen a munkahelyén.

A munkáját is elvesztette

A helyzet akkor vált igazán súlyossá, amikor hat hónapon belül kétszer is megállították a rendőrök, és mindkétszer meg is büntették ittas vezetésért. Az alkoholszonda, amit a közúti ellenőrzés során megfújt, azt mutatta, hogy túl magas a véralkoholszintje.

Az egyik eset különösen megdöbbentő volt számára, mivel akkor már egy éve teljesen felhagyott az alkoholfogyasztással.

A férfi végül elveszítette az állását is, miközben továbbra sem tudta, mi okozza az állapotát.

Egy vizsgálat során derült ki az igazság

A fordulatot egy speciális orvosi vizsgálat hozta el: a férfinek cukros italt kellett fogyasztania, majd rendszeresen ellenőrizték a véralkoholszintjét.

A teszt során rövid idő alatt jelentősen megemelkedett a véralkoholszintje, ami egyértelművé tette, hogy a szervezete magától termeli az alkoholt.

Az orvosok végül bélfermentációs szindrómát diagnosztizáltak nála, ami egy igen ritka betegségnek számít.

Ritka, de súlyos következményekkel járhat

A bélfermentációs szindrómát a bélrendszerben elszaporodó élesztőgombák okozzák azáltal, hogy a bevitt szénhidrátokat alkohollá alakítják. Ez a folyamat akár veszélyesen magas véralkoholszinthez is vezethet.

Az állapot nemcsak egészségügyi, hanem jogi problémákat is okozhat, hiszen a beteg külső szemlélők számára ittasnak tűnhet.

Diagnózisa óta Mark Mongiardo szigorú diétát követ, és kerüli a magas cukor- és szénhidráttartalmú ételeket. Emellett rendszeresen ellenőrzi a véralkoholszintjét is, hogy elkerülje a hasonló helyzeteket.

Bár az állapota ma már jobban kezelhető, az esete jól mutatja, hogy egy ilyen ritka betegség milyen komoly következményekkel járhat a mindennapi életben.

alkohol, alkoholfogyasztás, sör, bélfermentációs szindróma, kutatás, nature
Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
Egy friss kutatás szerint a betegség kezelésében sokat segíthet a székletátültetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik