Pontosan 9 éve, 2009 decemberében vettem meg az első iPhone-om, egy 3GS-t, az Apple harmadik okostelefonját. Ekkor már számos barátom és ismerősöm használta az almás mobilokat, mindenki csak áradozott róluk, és mivel már évek óta elégedett MacBook-tulajdonos voltam, kézenfekvőnek tűnt, hogy egy iPhone-ra cseréljem az akkor már igencsak elavultnak számító, szétnyitható Samsung telefonomat.
A készülék az én tetszésemet is elnyerte, és innentől kétévente lecseréltem a telefonomat, természetesen mindig az Apple aktuális készülékére: iPhone 4S, iPhone 5S, iPhone 6S. Egészen 2015-ig úgy gondoltam, hogy sosem szakadok el a márkától, és hajlamos voltam olyan, Apple-fanboyokra jellemző kijelentéseket tenni, hogy még akkor sem vennék androidos telefont a kezembe, ha fizetnének érte. Aztán eltelt három év, és idén úgy döntöttem, hogy nem fizetek ismét 300 000+ forintot egy újabb almás készülékért.
MIÉRT VÁLTOTTAM?
Egészen 2015-ig felhőtlen volt a viszonyom az éppen aktuális telefonommal, viszont a három éve megvásárolt iPhone 6S rengeteg bosszúságot okozott. Biztos sokan emlékeznek rá, hogy ez volt az a modell, aminek az aksija egész egyszerűen nem bírta a telet. Az én készülékem képes volt 50%-os töltöttségnél kikapcsolni, nulla fok környékén pedig nem lehetett vele fotózni, mert a kamerát elindítva azonnal kikapcsolt a mobil, majd a power gombot lenyomva az a képernyő fogadott, hogy
A készüléket kicseréltettem, de a második példány is ugyanilyen gondokkal küszködött, sőt lehetőségem volt használni egy korábbi modellt, az iPhone 6-ot is, ami ugyanezeket a tüneteket produkálta, ráadásul ekkor kezdődött az a szintén bosszantó változás, hogy fél évvel a vásárlás után az aksi már nem bírta ki estig töltés nélkül, hiába indultam el otthonról 100%-os töltöttségi szinten. 2016-ra teljesen megszokottá vált, hogy mindig nálam van egy 10 000 mAh-es power bank, és ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy egy több százezer forintos telefon bírjon már ki egy napot, és ne kapcsoljon ki a hidegben.
2017-re, mikor jött az újabb készülékváltás éve, rendesen megingott a bizalmam az Apple telefonjaiban, de még nem tudtam elengedni az immáron nyolc éve használt rendszert. A nagy őszi leleplezéskor már sem az iPhone 8, sem az iPhone X nem nyűgözött le, eszembe sem jutott, hogy bármelyiket megvegyem, így inkább lecsaptam egy pofátlanul olcsón kínált, 256 GB-os iPhone 7-re.
Itt szerencsére már nem jelentkeztek a korábbi modellek télen esedékes problémái, ugyanakkor az aksi minden előző telefonnál hamarabb kezdett el idegesíteni. Nagyjából fél év után már ennél a készüléknél sem lehetett power bank nélkül elindulni otthonról, és mivel a 2018-as iPhone XS / XS Max és iPhone XR modellek semmilyen olyan innovációt nem tudtak felmutatni, ami lázba hozott volna, úgy döntöttem, hogy ideje félretenni minden korábbi ellenérzésemet, és váltani olyan készülékre, amin Android fut.
DE MI LEGYEN AZ IPHONE HELYETT?
A munkámból adódóan rengeteg telefon kipróbálására van lehetőségem, 2018-ban éltem is ezzel a lehetőséggel, és végül két, az iPhone-okkal azonos árkategóriában lévő csúcstelefonra szűkítettem le azon készülékek körét, amiről úgy gondolom, hogy simán jobban járok velük, mint egy új Apple-telefonnal. Ezek a Samsung Galaxy Note9 és a Huawei Mate 20 Pro.
Előbbi ugyan egy 6,4 hüvelykes képernyővel megáldott tepsitelefon, ami elsőre meglehetősen furcsa a hozzá képest egészen karcsú iPhone 7 képest, de ezt gyorsan elfeledteti, hogy jelenleg a Note9 az egyik legsokoldalúbb androidos okostelefon a piacon. Gyönyörű AMOLED kijelző, masszív felépítés, ütős hardver, kiváló fotós képességek, ráadásul a 4000 milliamperórás aksi sosem hagyott cserben, és a telefon mellé járó tollal is remekül elszórakoztam.
A másik versenyző az októberben megjelent Mate 20 Pro, ami egyrészt egy rendkívül elegáns készülék, másrészt a legjobb telefon, amit kínai gyártó valaha letett az asztalra. Hardver szempontjából jelenleg alig akad párja, a három hátlapi kamera rengeteg lehetőséget biztosít és lenyűgöző fotók készítésére adnak lehetőséget, az aksi akár két napig is bírja a strapát, gyorstöltéssel 30 perc alatt maxon van a telefon, az olyan menő újdonságokról nem is beszélve, mint a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, vagy a reverse charging, ami lehetővé teszi, hogy más kütyüket töltsünk vezeték nélkül a mobillal.
Mindkét készüléket hetekig nyúztam, és az idei iPhone-modelleket kézbe véve egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy jobban megérné az Apple-telefonokra költeni azt a pénzt (legyen szó egyben kifizetett, vagy részletekben kicsengetett összegről), mint a fent említett két másik mobilra.
NEHÉZ AZ ÁTÁLLÁS?
Már az iPhone előtt is rengeteget használtam Apple-gépeket, asztali és hordozható megoldásokat egyaránt, így egyáltalán nem okozott gondot a zárt iOS, sosem vágytam arra, hogy az elérhető lehetőségeknél jobban testre szabhassam a kezem alatt dolgozó szoftvert. Egy ideig ugyan szentül hittem, hogy Androidra átállni kínlódás és macera, de valójában erről szó sincs,
Eleve a költözés sem volt egy hatalmas probléma: először naivan megpróbálkoztam azzal a lehetőséggel, hogy kábellel kötöttem össze az iPhone 7-et a Note9-cel, hiszen utóbbi a rendszer első indításakor felajánl egy ilyen lehetőséget, de hiába futottam neki a folyamatnak háromszor, 99%-nál mindig kiírta a szoftver, hogy a kapcsolat megszakadt, így inkább hagytam a fenébe az egészet.
Ehelyett a címlistámat szinkronizáltam a Google Contacts-szal, a fotóimat szépen feltöltöttem a Google Photosra, illetve készítettem egy listát azokról az alkalmazásokról, amiket valóban rendszeresen használtam. A Note9 elindítása után a kontaktok és a fotók szépen lecsorogtak az új készülékre, az applikációk letöltése pedig fél órát sem vett igénybe – csupán annyi volt a feladat, hogy mindegyikbe be kellett lépnem a már meglévő fiókokkal. Az átköltözés lényegében egy óráig tartott, androidos telefonról másik androidos készülékre költözni pedig manapság tényleg nem vesz igénybe több időt 15 percnél.
Ennél persze jóval több idő, hogy megszokjunk egy teljesen új operációs rendszert, de ahogy korábban is említettem, az alkalmazások elrendezgetése után tényleg csak maximum pár napba telik, hogy megtanuljuk mit és hogyan hoznak elő a különböző gesztusok, merre találjuk a fontos funkciókat, továbbá az értesítések megjelenítését is viszonylag gyorsan be lehet állítani úgy, hogy nagyban emlékeztessen az iOS-en megszokott megoldásokra.
Azt persze nem állítom, hogy Androidon minden olyan simán megy, mint az iOS-en, hiszen egy több ezer különféle hardverre kiadott operációs rendszer esetében ez lehetetlen. Főleg úgy, hogy a különböző gyártók (így a Samsung és a Huawei is) a saját rendszerüket kombinálják a Google szoftverével, de az Android használata egyáltalán nem fáj annyira, mint sok Apple-hívő állítja.
Vannak ugyan finomságok, amik az egyik oldalon elérhetők, míg a másikon nem, de a két szisztéma valójában nagyon is hasonló, az alkalmazások pedig mindkét eszközön ugyanúgy működnek, szóval
Az persze tagadhatatlan, hogy Androidon akadnak gondok: nálam például sokszor megbolondulnak az ikonok sarkában megjelenő kis piros értesítések, többek között az Instagram és az Apple Music is produkál olyan hibákat, amik iOS-en nem jöttek elő, de őszintén szólva ezen apróságok egyáltalán nem olyan bosszantóak, mint például az, mikor a méregdrága telefon aksija délre már 50% alatt van.
Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak az Apple-ökoszisztéma olyan nagyszerű elemei, mint például a villámgyors fájlátvitelt biztosító AirDrop, de még ennek tudatában sem bántam meg a váltást. Nem állítom, hogy a jövőben sosem lesz almás telefonom, de jelenleg hardver szempontjából az Androidot használó gyártók sokkal erősebb, megbízhatóbb és innovatívabb megoldásokat kínálnak, ami számomra már sokkal fontosabb, mint az Apple-féle zárt rendszer biztosította kényelem.
