A hét közepén végre kiderül, hogy ki vezetheti majd az Európai Unió kormányát a májusi EP-választás után. Szerdán és csütörtökön tartják ugyanis Helsinkiben az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (EPP) a kongresszusát.
Az unión belül a legtöbb politikai döntés, legalábbis a végrehajtás szempontjából, az Európai Bizottságban születik meg. A bizottságnak jelentős hatalma van ugyan, de mindenképpen kevésbé demokratikus szervezet, mint a tagállami állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács, illetve az Európai Parlament. A bizottság elnöke az EU gyakorlati vezetője, ez a poszt még fontosabb is, mint a tanács elnökéé, aki leginkább a tagállamok vezetőinek ülésén moderál. Az a rendszer azonban, hogy az Európai Tanácsban zárt ajtók mögött eldöntötték, ki lenne alkalmas arra, hogy vezesse a bizottságot, csak Jean-Claude Juncker kinevezésével változott meg. A legutóbbi, 2014-es EP-választás előtt született meg a csúcsjelölti rendszer, aminek a célja az volt, hogy legalább a látszatát megteremtsék annak, hogy a procedúra demokratikus. A Spitzenkandidat-rendszer lényege, hogy a nagy pártcsaládok még az EP-választás előtt megneveznek egy-egy jelöltet, akit a bizottság élére ajánlanak, ha ők nyerik a legtöbb mandátumot a választáson.
Ettől egy fokkal valóban demokratikusabb lesz az eljárás, de azért vannak nagy vesztesei. Gyakorlatilag a Néppárton kívül mindenki az. Mivel messze az EPP a legnagyobb pártcsalád az Európai Parlamentben, jelenleg mindhárom fontos intézmény, a bizottság, a tanács és a parlament elnökét is ez a pártcsalád adja. A Spitzenkandidaten lényege a jelenlegi erőviszonyok mellett az, hogy legitimmé tegyék az EPP egyeduralmát az európai politikában.
Persze így sem garantált, hogy a tanács végül valóban azt a jelöltet választja a bizottság elnökének, akit a nyertes pártcsalád ajánlott, de valószínűbb. Juncker kinevezését például korábban Európa leghatalmasabb politikusa, Angela Merkel is ellenezte, tehát a csúcsjelöltségnek van politikai súlya.
A jelentkezők
Az EPP csúcsjelölti pozíciójáért ketten versenyeznek: Alexander Stubb volt finn kormányfő és Manfed Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője. A verseny pedig elég egyoldalú. Mindkét jelöltről írtunk már részletesebben, azt érdemes leginkább tudni róluk, hogy miközben Stubb a klasszikus északi liberális, a brüsszeli bürokratáknak kedves vonalat viszi, addig a bajor Weber inkább a keleti és déli tagállamok számára szimpatikus, Brüsszellel szemben kritikusabb irányvonalat.
Fotó: Alexey Vitvitsky/Sputnik / AFP
Weber korábban Orbán Viktor szoros szövetségese volt, a magyar kormányfő mellett szinte minden vitában kiállt, de ennek egy időre vége lett a Sargentini-jelentés elfogadásakor. Weber érezhette, hogy oda kell ütnie az alkuképtelen Orbánnak, különben a csúcsjelölti vitában elveszti a nyugati és északi liberális EPP-tagok támogatását. Ezért frakcióvezetőként megszavazta a Fideszt a jogállami keretek leépítéséért elítélő jelentést (noha a bajor CSU többi politikusa nem így tett).
Orbán úgy állt politikai bosszút, hogy első körben ő volt az egyetlen EPP-s miniszterelnök, aki nem támogatta Weber jelölését. Ez persze csak üzengetés volt, hiszen második körben már támogatta, mert Orbán is pontosan tudja, hogy sokkal jobban jár Weber jelöltségével, mint Stubbéval, aki folyamatosan és keményen kritizálta a Fideszt a kampányában.
A jelentés keményen kiáll a populista és szélsőjobboldali tendenciák ellen Európában, és épp hogy Magyarország nevét nem írja le, amikor olyanokról szól például, hogy bizonyos országokban átláthatatlan viszonyokkal veszi át az uralmat a kormány a sajtótermékek felett. Az egyetlen bírálat, ami kimaradt a jelentésből, az a tudományos szabadság korlátozásának kritikája, pedig az EPP számára a magyar ügyek közül a CEU talán a legfontosabb. Ez volt az az ügy, ami miatt először vetődött fel, hogy a Fideszt kirakják a Néppártból, és Weber is azután szavazta meg a Sargentini-jelentést, hogy látta, Orbán nem hajlandó a CEU és a civil szervezetek ügyében engedni. Weber egyébként kedden már arról beszélt, nincs napirenden a Fidesz kizárása a pártcsaládból, ezt egyetlen tagpárt sem követeli.
A győztesek
A jelentésnek leginkább politikai szerepe lehet a Fidesz ellen, de ha Weber győz, akkor az elvárások is mások lehetnek. Márpedig valószínűleg Weber fog győzni. Gyakorlatilag mindenki, aki a Néppártban számít, őt támogatja, a legtöbben el se tudják képzelni, hogy ne ő nyerje a csütörtöki szavazást. Annyira, hogy még a nyílt vitát is lehetetlenné tették, Weber pedig állítólag azt is kimondta, hogy minek üljön le nyerő pozícióból vitatkozni, amikor azzal csak veszíthet.
Egyetlen dolog boríthatja fel ezt a versenyt, az pedig Angela Merkel személye. Egyre többen kezdik el felvetni a Néppárt és a német konzervatívok környékéről, hogy Merkel most már névleg is elvállalhatná azt a pozíciót, amelyet a gyakorlatban évekkel ezelőtt elvállalt, és lehetne ő az Európai Bizottság elnöke. Merkel nemrég mondott le a CDU vezetéséről, és a bizottság elnöki posztja sokkal jobban hangzik, mint lehúzni három évet kancellárként vegetálva. Merkel ugyan támogatja Webert, de vannak olyan tippek, amelyek szerint a bajor politikus csak helytartó marad addig, amíg Merkel beszáll a versenybe.
Kiemelt kép: Thierry Charlier / AFP
