Facebook-felhasználók tömkelege érezhette magát kellemetlenül, miután a részvét jeléül profilképére húzta a francia trikolort. „Bezzeg Líbia/Törökország/Pakisztán senkit sem érdekel ennyire” – gúnyolódtak sokan számon kérően, álszentnek bélyegezve a gyászolókat. Brüsszel esetében sem volt ez másképp, pedig – a Guardian, a Newsweek és a The Independent publicistái szerint is – nagyon is emberi reakció ez.
Ne okold azokat, akiket jobban megráznak az európai tragédiák, mint a távolabb történők. Közelebb érezzük magunkat azokhoz, akikhez kulturálisan kötődünk
Valahol – persze – a vádaskodóknak is igazuk van, hiszen az emberi élet a világ semelyik pontján sem kevésbé értékes, még akkor sem, ha adott esetben az ország földrajzilag távol esik tőlünk. Az is igaz, hogy néha elfogultságuknak vagy akár burkoltan rasszista véleményüknek adnak hangot az európaiakról megemlékezők. Felmerülhet az európai értékrend többi fölé emelése is, hiszen minden kivetített belga zászlóval a „barbárok” által megtámadott „nemes” áldozatot gyászoljuk. Mégsem ennyire egyszerű a történet.
A belső körök
Kár tagadni, hogy az emberi kapcsolatokban szerepet játszik a földrajzi, kulturális és – Európa esetében – politikai közelség is. Valahogy úgy, ahogy a szomszéd utcában elkövetett gyilkosság is másképp érint bennünket, mint ha Kamcsatkában hallanánk ugyanarról. Az emberi ragaszkodás természetéből fakadóan körkörös: a családunkhoz kötődünk a legjobban, utána az ismerőseinkhez, ezután pedig a közvetlen közösség (környék, város), majd az ország és a földrajzi régió következik. Nem csupán a médiában van ez így – a közösségi élet rendező elve ez.
Talán szemellenzős világnézet ez, de nagyon emberi is
– írja a Newsweek publicistája.
Túl sok borzalom
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mennyi impulzus ér minket a digitális médiában – horrorisztikus gyilkosságokról olvasunk nap, mint nap, információ-túltengésben élünk, és jóformán már felháborodni sincs időnk a sok borzalom hallatán. Ennek köszönhetően még erősebben kapaszkodunk abba, ami minket érint, amihez úgy érezzük: közünk lehet. Hiába fogja át az egész világot a közösségi média, mindannyian a helyi hírekre kapjuk fel a fejünket leginkább.
A váratlanság-faktor
A The Independent emellett még egy további okot említ: az európai merényletek kiszámíthatatlanságát.
Nem felháborítóbb, nem groteszkebb – de kevésbé valószínűbb, mint a Közel-Keleten, ahonnan naponta érkeznek hasonló jellegű híradások. Hiszen a tavalyi, Charlie Hebdo elleni támadás előtt úgy érezhettük, az ilyen események mindig máshol történnek.
Ha ott is, akár itt is
Habár sokunkat ugyanúgy felháborítják a Malin vagy Burkina Fasóban elkövetett támadások hírei, egy európai főváros látványa ösztönösebb félelmet vált ki. Hiszen ha ott is, akkor itt is megtörténhet a tragédia. Ezt a félelmet részben orvosolhatja az a nemzetközi szolidaritási hullám, amit a brüsszeli és a párizsi támadások után tapasztalhattunk.
Nem csupán részvétnyilvánítás ez a számunkra idegenek halála miatt, hanem védekezési mechanizmus is
– áll a The Independent cikkében.
Mindez persze nem zárja ki, hogy egyesek rasszizmustól fűtött kommentekkel reagáljanak az eseményekre – ám azt sem jelenti, hogy akit Brüsszel mélyebben megérint, az nem sajnálja az ankarai vagy pakisztáni életeket.
