Sport

Meghalt Széles Sándor

Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző – írja az MTI.

A szakember halálhíréről Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát.

Széles Sándort márciusban szállították kórházba, ahol kómába esett. Az úszóedző először 2015-ben indult drasztikus fogyásnak, majd Kazanyban, a világbajnokságon lett rosszul, súlyos állapotban haza kellett hozni őt.

Még abban az évben, októberben írtuk először, hogy talán jobban van és 2016 tavaszán, miután 12 kilót hízott úgy tűnt, valóban sikerült talpra állnia.

A szakember és Gyurta Dániel útjai októberben váltak el, majd Széles Sándor februárban még arról beszélt, hogy tavasszal úszóműhelyt indít, és erről egyeztetett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, valamint Dr. Sós Csaba szövetségi kapitánnyal  is.

Csurka Gergely, a MÚSZ korábbi sajtófőnöke egy interjút idézett a mestertől, melyben Széles azt mondta:

Én úgy próbálom nevelni a gyerekeket, hogy saját magukat piszkálják, saját magukat kínozzák, különben nem lesz eredmény, én nem fogom őket megverni. Amikor ’98-ban elkezdtem a Verrasztó gyerekekkel, majd egy évre rá jött Gyurta, azt a csapatot már így neveltem. Előtte se voltam szadista vadállat, de addigra jutottam el oda, hogy sokkal többet ki tud hozni magából egy ember, ha saját magát húzza. Annál ugyanis nincsen rosszabb, hogy a saját magam edzője vagyok, mert nem tudok magamnak felmentést adni.

Széles Sándor edzői pályafutása során Gyurta mellett Risztov Évát is olimpiai bajnoki címhez segítette.


2012-ben az Év edzőjének választották, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben bekerült a magyar úszósport halhatatlanjai közé.

Az egyik legnagyobb magyar úszóedző távozott az élők sorából. Nyugodjon békében!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik