Sport

Az úszók elnöke újabb érthetetlen döntést hozott

Bienerth Gusztáv, akiről nemrég azt írtuk, a vasárnapi MÚSZ-közgyűlésen olyan vereséget szenvedett, amivel lényegét tekintve a magyar sportban és politikai téren is öngyilkosságot követett el, újabb furcsa, nem tudunk mást mondani, inkább személyeskedő, mint szakmai döntést hozott.

Információnk szerint a MÚSZ elnöke úgy döntött, nem jelöli Csurka Gergelyt a FINA médiabizottságába, aki emiatt lemondott a MÚSZ sajtófőnökségéről. Az egyik legjobb tollú magyar sportújságíró az utolsó vezető alkalmazott volt, aki még a Gyárfás-érához köthető.

Csurka a posztot tizenhárom éve, 2004 óta töltötte be, a nemzetközi szövetségben 2010 óta tevékenykedik. Ő szerkeszti a Nemzetközi Úszó Szövetség magazinját is.

Csurka Gergely a 24.hu kérdésére megerősítette lemondását. Úgy fogalmazott:

Nem tudom az okát, 13 év után miért nem jelölt az elnök úr. Tudomásom van arról, hogy a MÚSZ korábbi elnöke, a FINA Média Bizottságot a FINA Büro részéről felügyelő alelnök, Gyárfás Tamás hétfőn, még a határidő lejárta előtt külön levélben megkereste dr. Bienerth Gusztávot a jelölésemet rögzítő, időben elkészített dokumentum elküldése érdekében, de nem járt sikerrel. A mai napon Cornel Marculescu, a FINA általános igazgatójával sikerült telefonon kapcsolatot teremteni, aki megerősítette, hogy a jelölésem a megadott határidőre nem érkezett meg. Furcsa módon az orosz Natalja Taraszova – bizottság megjelölése nélkül -, Magyarországról történő jelölésére volt igénye az elnök úrnak, rám nem. Lehet, velem van a probléma.

A FINA-jelöltek névsora:

Kemény Dénes – edzőbizottság
Molnár Tamás – vízilabda-bizottság
Petrov Iván – úszóbizottság
Kelemen Ildikó – műugró-bizottság
Fodor Szabolcs – nyíltvízi-bizottság
Kobolák Gabriella – szinkronúszó-bizottság
Natalja Taraszova – bizottság megjelölése nélkül
Merkely Béla – orvosbizottság
Tiszeker Ágnes – doppingellenőrző-bizottság
Salamon Ferenc – masters-bizottság

Ajánlott videó

Olvasói sztorik