Média

Elképesztően kínos helyzetbe hozza a TV2 titkolózása a teljes magyar médiapiacot

Andy Vajna
Andy Vajna
Bár ma egy kétnapos budapesti konferencia nyitányaként sajtótájékoztató keretében jelentenék be a teljes magyar reklámipar 2016-os teljesítményére vonatkozó reklámtorta adatokat, a 24.hu információi szerint Andy Vajna kormánybiztos csapatának titkolózása mindent felborít. Az egyik piaci szereplőnél konkrétan szánalmasnak minősítették a helyzetet, illetve a TV2 magatartását, ami mögött az áll, hogy még az esélyét sem szeretnék megadni annak, hogy kiderüljön, milyen jelentős közpénzmilliárdok vándorolnak a kormánybiztos vállalatához az állami reklámkampányok kapcsán.

Hosszabb ideje bevált iparági gyakorlat volt mostanáig, hogy a kommunikációs-és reklámszakma szereplőit tömörítő Magyar Reklámszövetség (MRSZ) minden év elején társszervezetekkel közösen nyilvánosságra hozza a megelőző esztendőre vonatkozó magyarországi reklámpiaci adatokat, vagyis azt, hogy a hirdetők mekkora összeget költöttek el az adott médiatípusokban, például mekkora szeletet hasított ki a teljes hazai reklámtortán belül a digitális (internetes), a televíziós, a rádiós, az írott sajtós, a közterületi vagy éppen a mozis reklámpiac mérete. A televíziós szpot és non-szpot típusú reklámbevételek esetében az adatok minden esetben a televíziós iparág képviselőitől származtak önbevallással, és azokat mostanáig az MRSZ társszervezete, a hazánkban működő tévétársaságokat tömörítő Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) megbízásából a világ egyik legismertebb könyvvizsgáló cége, az EY (a volt Ernst and Young) gyűjtötte és kezelte, a szakma pedig mindig izgatottan várta az adatok nyilvánosságra hozatalát. Ezekből az adatközlésekből volt tudható például, hogy 2015-ben megelőzte a hazai digitális reklámpiac mérete a televízióét, illetve némi lassulás volt a televíziós piac növekedésében. (Egyébként voltak, akik már tavaly megkérdőjelezték az adatok hitelességét, mivel az adatok pontosságát befolyásolja, hogy a digitális szegmensen belül a globális szereplőknél lecsapódó reklámköltés csak szakértői becsléssel közelíthető.)

Idén a budapesti Evolution Konferencia keretében hozták volna nyilvánosságra az adatokat, melyek eddig mindig alapvető iparági barométerként voltak használhatók. Információink szerint azonban hiába küldték ki szerdára a sajtómeghívókat és harangozták be az adatközlést, a konferencián ugyanis egészen biztosan nem fognak tudni pontos adatokkal szolgálni a magyar televíziós iparág bevételeit illetően, és ennek következtében a teljes reklámtortával kapcsolatos adatok is hiányosak, lényegében hiteltelenek.

Attól féltek, kiderül, mennyi közpénzmilliárd kerül a TV2-höz

Ennek oka pedig az, hogy az Andy Vajna kormánybiztos által felvásárolt, egyébként nemrégiben részben Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő-médiavállalkozóhoz is kötődő személyek vezetése alá került TV2 Zrt.-nél ezúttal nem voltak hajlandók adatokat közölni a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének megbízásából eljáró EY könyvvizsgáló cégnek a 2016-os reklámbevételeikről. A TV2 titkolózásához több, általunk megkérdezett iparági forrás szerint is ahhoz van köze, hogy Vajnáék az egyes iparági szereplők konkrét adatait zártan kezelő EY felé sem akarták felfedni a lapjaikat, hogy mekkora mértékű állami reklámbevételre tettek szert, azaz hány milliárd forint közpénz áramlott a médiavállalathoz például a menekültellenes és más, az Orbán-kormány által a TV2-n futtatott állami kötődésű reklámkampányok keretében.

Ha viszont nincsenek meg a televíziós iparág második legnagyobb piaci szereplőjének adatai, úgy azt sem lehet megmondani, hogy mekkora volt tavaly a magyar televíziós reklámpiac volumene, növekedés, csökkenés vagy stagnálás jellemezte 2015-höz képest, illetve emiatt arról sem lesznek a szakmának elfogadott adatai, hogy a tévés reklámpiac hány százalékot tett ki a teljes reklámtortán belül, illetve egyáltalán mekkora a teljes magyar reklámpiac mérete.

A TV2 a korábbi években még készséges volt

A TV2 amúgy a megelőző években még részt vett az adatközlésben és együttműködőnek bizonyult a MEME-vel. Azt, hogy Vajnáék idén nem voltak hajlandók leadni adatokat, azzal magyarázták a témára rálátással bíró iparági forrásaink, hogy a MEME tagjai korábban viszonylag nagy többséggel megszavazták, hogy idén már nem aszerint bontják meg a televíziós adatokat, hogy a bevételek országos vagy kábelcsatornára érkeztek-e, illetve reklámszpot vagy nonszpot (például termékelhelyezésből származó) bevételekről van-e szó, hanem külön vizsgálták volna az államtól és a piac szereplőitől érkező kereskedelmi bevételeket.

A TV2 óvatossága egyébként annyiban érthető, hogy ha valamilyen úton-módon kiszivárgott volna, hogy mekkora állami reklámbevételeik voltak, és ez hogyan aránylott a konkurens RTL állami reklámbevételeihez, akkor az kínos magyarázkodásra kényszeríthette volna a kormánybiztos televíziós vállalatát, valamint a közpénzeket reklámpénzek formájában odaöntő kormányzatot, illetve konkrétan az állami reklámpénzeket kezelő Nemzeti Kommunikációs Hivatalt (NKH). Az adatközlés megtagadása azonban azért is visszásnak minősíthető, mivel az állami reklámpénzek mértékére vonatkozó adatok közérdekű, ezáltal a törvény erejénél fogva nyilvános adatnak minősülnek. Ha pedig az adatokat nem akarják kiadni, azok közérdekű adatigényléssel kiperelhetők.

Egyébként portálunk még kedden délután kereste az ügyben a Magyar Reklámszövetséget, hogy az értesüléseink kapcsán feltegyünk néhány kérdést, például azt, hogy a TV2 adatai nélkül hogyan fogják ellátni hiteles reklámpiaci adatokkal a piacot, de Fülöp Szilvia, az MRSZ főtitkára azt válaszolta a megkeresésünkre, hogy nem nyilatkozhat, mivel sem az MRSZ, sem pedig a MEME vezetősége nem hatalmazta fel őt erre a szerdára tervezett sajtótájékoztatót megelőzően.

Az ügyben a Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz fordulunk közadatigénylessel.

FRISSÍTÉS: Bár a tévés piacról és ezáltal a teljes reklámpiacról nincs adat a fent említett nagy titkolózás miatt, a sajtópiacról kedvező hírek érkeztek cikkünk megjelenése után. Tíz év után fordulat van a sajtópiacon, növekedtek a reklámbevételek és a lapeladásból származó pénzek is emelkedést mutatnak.

FRISSÍTÉS 2. A cikkünk megjelenését követően érkezett egyéb reklámpiaci szegmensek adatairól itt írunk bővebben. Az MRSZ elnöke egyébként felemásan értékelte a tavalyi évet.

FRISSÍTÉS 3. Cikkünkre reagált a TV2:

A TV2 visszautasítja a vádakat

Ma több sajtóhírben megjelent, hogy a TV2 Csoport nem szolgáltatott adatokat a 2016-os reklámköltésekről. Ez nem felel meg a valóságnak, a TV2 Csoport a korábbi évek metodikáját követve a megadott határidőre közölte azokat az MEME által kijelölt EY-jal.
Tehát, az hogy a szakmai szervezetek a mai napon nem kommunikálták a televíziós piac változását, nem róható fel a TV2-nek. A kérdésre az MRSZ és a MEME illetékesei tudják megadni a választ.

FRISSÍTÉS 4. A fenti közleménnyel egyébként valójában leleplezi magát a tévétársaság, hogy nem adtak le az idei metodika szerint adatokat, holott a MEME tagsága már ezt kérte. Erről bővebben is írunk, itt.

FRISSÍTÉS 5. Megszólalt a MEME is. Azt mondják, nem kaptak meg bizonyos részadatokat.

FRISSÍTÉS 6. A TV2 a 24.hu kérdésére adott válaszában a MEME-t és az EY pénzügyi céget okolta a történtek miatt.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik