Tudomány zöldövezet

Ez lehet a jégbe fagyott, ősi kölyök titka

Nagyon nehéz eldönteni, hol ér véget a farkas és hol kezdődik a kutya – főleg a régmúlt időkben, amikor külsőre a két faj még nagyon hasonló volt, az ember legjobb barátját csak jelleme különböztette meg vad ősétől.

Több szempontból is szenzációs felfedezésről számolt be egy svéd kutatóintézet, Szibéria jegéből egy szinte teljes épségben konzerválódott kutyakölyök került elő tavaly nyáron. A vizsgálatok első eredménye azonban csak a napokban jelent meg, miszerint a tetem 18 ezer éves. Ez a háziasítás annyira korai időszaka, hogy még DNS-vizsgálatokkal sem sikerült megállapítani, hogy valóban kutyáról, avagy farkasról van e szó, ezért egyelőre elnevezése is e bizonytalanságot tükrözi: dogor. Elmés összetétel a „dog or…”, azaz „kutya vagy…” dilemmából.

Ha kutya, akkor a kutatók szerint ez az ember legjobb barátjának legkorábbi ismert felbukkanása.

A kölyök teste fantasztikus épségben maradt meg, kis túlzással mintha csak aludna – laikusként nehéz elképzelni, hogy a modern tudomány egy ilyen ragyogó leletről nem tudja egyértelműen megállapítani, mely fajhoz tartozik. A válasz nyilván abban rejtőzik, hogy a farkas kutyává válása nem egyik napról a másikra történt, a folyamat ráadásul még ma is oda-vissza működik. Kutyáink történetéről, a farkastól való megkülönböztetéséről Dr. Kubinyi Enikő etológust, az ELTE Etológia Tanszékének tudományos főmunkatársát kérdeztük.

Ősfarkas a közös ős

Kezdjük a közismert ténnyel, miszerint a kutya a szürke farkas leszármazottja, háziasított „formája”. De ez nem ilyen egyszerű.

Egy mára kipusztult farkasvonal volt a kutyák és a ma élő farkasok közös őse, vagyis nem felmenőkről és leszármazottakról, hanem ha úgy tetszik »unokatestvérekről« van szó

– mondja a 24.hu-nak Kubinyi Enikő.

Nyáron egy kifejlett farkas 40 centi hosszú, szőrös feje is előkerült a fagyott szibériai talajból, az óriási fej alapján az állat két méter hosszú lehetett, sokkal nagyobb, mint a mai farkasok. De Szibériában olyan 50 ezer farkasállkapcsot is találtak, ami genetikailag közelebb áll a mai kutyákhoz, mint a farkasokhoz.

Mivel a farkasok és a kutyák is akár több ezer kilométert megtesznek életükben és szaporodhatnak egymással, nagyon nehéz rekonstruálni, hogy a két fejlődési vonal mikor és hol kezdett szétválni. Érdemes ezt aszerint áttekinteni, ahogy a tudományos álláspont is alakult az elmúlt évtizedekben – tekintve, hogy a korábbi tudás is szervesen beépült az új technikákkal szerzett információk közé.

Farkasbőrbe bújt kutya

A DNS-vizsgálati módszerek megjelenése előtt a tudósok Európa és Izrael területén talált régészeti leletek alapján megállapították, hogy 14 ezer évvel ezelőtt már biztos kutyák éltek az emberek mellett: arcorri részük rövidebb, fogaik és testméretük is kisebb a farkasokénál. Logikus viszont, hogy ezt megelőzően is folyamatosan fejlődtek, hiába hajazott küllemük farkasra, egyre inkább kutyaként viselkedtek, ám a csontok nyilván nem mesélnek a jellembeli változásról.

Később a DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy már jóval korábban jelentős változások történtek a farkasokhoz képest, a genetikai állomány változatosságát elemezve pedig arra jutottak, a háziasítás centruma valahol Délkelet-Ázsiában vagy a Közel-Keleten lehetett. Egy másik, mai megközelítés múzeumban őrzött csontokban kutatja és csoportosítja a DNS-t, e szerint Európában is volt egy domesztikációs gócpont.

A farkasból tehát Európában vagy Ázsiában, illetve egymással párhuzamosan két vagy több helyen vált kutya, méghozzá évezredek alatt, majd az európai kutyák lassan a világ nagy részéről kiszoríthatták az ázsiai ebeket. Utóbbiak „őstípusa” az olyan mai japán fajtákban köszön vissza, mint például az akita.

Ő lehet tényleg a legősibb

A már említett 14 ezer éves kutyacsontoknál persze vannak jóval korábbi leleteink is, ám ezekről a mai napig nem sikerült teljes bizonyossággal eldönteni, hogy laikus szóhasználattal élve még farkastól vagy már kutyától származnak-e. Egyes kutatók kutyától származónak tekintenek 33 ezer éves leleteket is. Ezért egyelőre marad a tudományos közmegegyezés, miszerint a domesztikálás mintegy 20 ezer évvel ezelőtt történt. Kubinyi Enikő kiemeli:

A korai ebek külsőre nagyon hasonlítottak a farkashoz, morfológiailag akkor kezdtek átalakulni, amikor az emberek letelepedtek, áttértek a mezőgazdaságra, állattenyésztésre, és ezzel a kutyák funkciói is megváltoztak: házőrzésre, terelésre, vadászatra kezdték őket szelektálni.

Részben ez az oka, hogy a Szibériában talált 18 ezer éves kölyökről a legmodernebb technikákkal is nagyon nehéz egyértelműen megállapítani, hova is tartozik. Idővel, ahogy a globális tudomány egyre több adatot gyűjt össze, a kérdésre majd választ fogunk kapni, és ha tényleg kutya, akkor lehet, hogy ő lesz a legidősebb, akiről ezt kijelenthetjük.

Farkas a farkasölőben

Érdekes, hogy a közeli rokonság miatt szinte lehetetlen definiálni, hol, mikor válik el a kutya a farkastól. A dilemmát mutatja például, hogy az amerikai szakirodalomban a farkas latin neve Canis lupus, a kutyáé Canis lupus familiaris, vagyis utóbbit csupán a farkas alfajaként jegyzi. Ezzel szemben az európai tudomány két külön fajként kezeli: Canis lupus és Canis familiaris.

Kézzelfoghatóbb példa a csehszlovák farkaskutya, amelyet németjuhász és szürkefarkas keresztezéséből hoztak létre határvédelmi célból a XX. század második felében. Engedély nélkül tartható, tehát kutya, ám előre nem jósolható meg, hogy adott egyedben mennyire jelenik majd meg az ősi farkas viselkedése is.

Vagy még egy. A Trónok harca rémfarkasain felbuzdulva a lazább szabályozással rendelkező Egyesült Államokban sokan kezdtek el kutya-farkas hibrideket tartani. Nagyon erős karakter és komoly kiképzői gyakorlat kell ahhoz, is, hogy a „kutya karakterrel” rendelkező példányokat valaki házi kedvencként tartsa.

Ám amelyikekben a „farkasvér” kerekedik felül, azok sorra állatvédőknél kötnek ki, tele vannak velük a menhelyek.

Végezetül az etológus még egy faramuci jelenségre is felhívja a figyelmet. Kaukázusi juhászkutyák DNS-vizsgálatából kiderült, hogy jelentős részükben megtalálható a farkas örökítőanyaga. Magyarán a farkasölőként tartott és hírnevet szerző ebek természetes módon és gyakran párosodnak farkasokkal.

Kiemelt kép: Image Source

Ajánlott videó