Tudomány az élet nagy kérdései

Tényleg halálos lehet az e-cigaretta?

Az elektromos cigarettákról sokáig úgy vélték, hogy kevésbé egészségtelenek, mint a hagyományos dohánytermékek. Az elmúlt időszakban viszont az Egyesült Államokban egyre többen betegedtek meg az eszközöktől. Utánajártunk, hogy pontosan mekkora problémáról van szó.

A dohányosok számára ma már több alternatíva is adott, az elektromos cigaretták már évek óta megvásárolhatóak, a hevített termékek pedig a közelmúltban váltak elérhetővé Magyarországon. A köznyelvben a kettő gyakran keveredik, holott egészen más működési elvről van szó: előbbiekben speciális folyadékot, utóbbiakban pedig egyedien kezelt dohányt hevítenek.

A hevített termékek tehát nem e-cigaretták.

Mindkét technológiára igaz azonban, hogy füst nélkül, pára létrehozásával helyettesítik a cigarettázás élményét. A két megoldás meglehetősen új, ezért kevés adat áll rendelkezésre hatásaikról, az eddigi kutatások alapján ugyanakkor úgy tűnik, hogy még mindig kevésbé károsak, mint a hagyományos dohánytermékek. Az elmúlt időkben viszont egyre több hír jelenik meg az elektromos cigarettákkal kapcsolatos egészégügyi problémákról. Vajon valóban veszélyben van, aki elektromos cigarettát használ?

Egyre több a megbetegedés Amerikában

A WHO 2016-os jelentése alapján a hagyományos cigarettáról e-cigarettára történő átállás csökkentheti a használóra leselkedő veszélyeket. Az eszközöket a szervezet alacsonyabb kockázatú helyettesítőnek értékelte, ez pedig azt is jelenti, hogy ha kevésbé is, de az elektromos cigaretták használata is veszélyeztetheti az egészséget.

2019 szeptemberében dokumentáltak első alkalommal olyan halálesetet, amelynek hátterében bizonyítottan egy e-cigarettázáshoz köthető betegség állt.

Azóta az Egyesült Államokban valóságos járvány alakult ki, már nagyjából 1400 megbetegedésről és 33 halálesetről tudni.

Az esetek 80 százalékában a rendellenesség 35 éves kor alatt jelentkezik.

Az elektromos cigaretták lényege, hogy a dohány égetése helyett folyadékot melegítenek (ez akár nikotintartalmú is lehet), a felhasználó pedig az így kialakuló párát lélegzi be. Szintén melegítéssel működnek a már említett hevített termékek, amelyekbe folyadék helyett speciálisan kezelt dohányt kell helyezni. Fontos ugyanakkor tudni, hogy az amerikai megbetegedések szigorúan az elektromos cigarettákhoz, tehát a folyadékos eszközökhöz kapcsolódnak.

Fotó: iStock

A fő problémát épp a gőz jelenti, amely képes különböző rendellenességeket, például tüdőgyulladást okozni. Az Egyesült Államokban regisztrált esetek is mind tüdőbetegséghez köthetők. Az amerikai Járványvédelmi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint egylőre nem azonosított vegyületek idézik elő a tüdő károsodását. A szervezetnél főként a THC-tartalmú termékekre gyanakodnak, hiszen a páciensek háromnegyede ilyet is használt.

Itthon más a helyzet

Bár Európában is egyre többen használnak elektromos cigarettát, jelentős különbségek vannak az amerikai és az európai, és így a magyar piac között. John Britton, a Nottinghami Egyetem munkatársa szerint nem kell attól tartani, hogy az amerikaihoz hasonlóan súlyos jelenség alakuljon ki más országokban, hiszen ahhoz a tengerentúli laza jogszabályok is nagyban hozzájárultak. THC-tartalmú folyadékhoz itthon nem is lehet hozzájutni, és kisebb a mozgástér a folyadékok kikeverésében is.

Az elektromos cigaretták két nagy csoportját különböztetik meg: a nyílt és zárt rendszerűeket. Utóbbiakba előre töltött patront kell helyezni, míg előbbiekben a likvidet maga a fogyasztó tölti be. A nyílt rendszer előnye, hogy olcsóbban, saját ízlés szerint keverhető hozzá folyadék. Ez azonban veszélyes is lehet.

A keveréshez körültekintésre és tudásra van szükség, hiszen a nem steril környezetben, illetve a nem elég gondos mixeléssel olyan folyadék jöhet létre, amely képes károsítani a szervezetet.

Európában és Magyarországon az elérhető alapanyagok száma jóval alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. Itthon ráadásul egyben is könnyedén beszerezhető a PG-VG alapfolyadék, amivel eleve megrövidül a keverési folyamat. Az elektromos cigaretták tehát lehetnek halálosak, de mai tudásunk szerint az egyik legnagyobb veszélyt az jelentheti, ha a fogyasztó nem elég óvatos a likvid létrehozásakor.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik