A Földet körülvevő vékony gázréteg, a légkör a fizika törvényeinek engedelmeskedve állandó mozgásban van, folyamatosan változik. Legfőbb hajtóerőként nagyon leegyszerűsítve a nehézségi erőt, a légnyomáskülönbségeket, a bolygó forgásából származó eltérítő erőt, a súrlódást és a napsugárzás hatására létrejövő hőmérsékleti különbségeket említhetjük.
Alapvetően globális szintű folyamatokról van szó, amelyeket a helyi viszonyok befolyásolnak, árnyalnak, legyen szó kontinensnyi, óceánnyi vagy akár csak egy fél megyényi területről – hatásuk is persze ennek függvényében érvényesül.
Hullámvonalban jön a hideg, megy a meleg
A lényeg viszont, hogy az általunk nap mint nap, óráról órára érezhető időjárás (hőmérséklettel, csapadékkal, széllel együtt) a légkör adott helyen és időben fennálló állapota. És itt jutunk el oda, hogy miért mértek vasárnap 31 fokot Oroszország egyik sarkvidékhez közeli mérőállomásán, 35,5 fokot Spanyolországban, miközben Kelet-Európában még 20-at sem mutattak a hőmérők?
Mindez a klímaváltozás által felerősített észak-déli irányú meridionális áramlásnak köszönhető, amit egy hullámként képzelhetünk el: teknőjében sarkvidéki hideg levegő tör délnek, csúcsain Egyenlítő közeli meleg áramlik magasan északra.
Az Időkép.hu által készített animáción remekül látszik:
Kiszámítható nyugati áramlás
Miért alakul így és mi köze ennek a klímaváltozáshoz? Az elején kell kezdenünk, Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársának segítségét kértük.
Az északi és a déli féltekén a 60-30 szélességi körök között az év nagy részében, mintegy 60 százalékában a nyugat-keleti irányú, úgynevezett zonális áramlás határozza meg az időjárást. Pontosabban határozta meg „normál esetben”, vagyis amikor az éghajlatváltozás okozta kilengések még nem voltak ennyire számottevőek.
Nevezik a nyugatias szelek övének is, nagy vonalakban a Föld forgásából származó Coriolis-erő, valamint a hőmérséklet- és az ebből adódó nyomáskülönbségek hívják életre. Kiszámítható, kiegyenlített hőmérsékleti és csapadékviszonyokat hoz létre, általában mentes a szélsőségektől.
Gondoljunk csak bele, nem is olyan régen, ha valaki szánkózni akart Magyarországon, januárban szinte biztosan megtehette, ha pedig a család júliusra tervezte balatoni nyaralását, nagy csalódás nem érhette. Nyilvánvalóan szélsőségek mindig is voltak, eleink júliusi havazással is találkozhattak, ám más az, ami most történik.
Lecsap a vad észak
Maradva még mindig évtizedek és évszázadok átlagánál, amikor az áramlás nem zonális, akkor meridionális, méghozzá az év fennmaradó 40 százalékában. Ahogy fent írtuk és az animáció is mutatja, ez egy észak-dél irányú áramlás, amit az egyenlítői meleg és a sarkvidéki hideg légtömegek energiakiegyenlítődése generál.
Jellemzője a kiszámíthatatlan, gyorsan változó, extrém helyzeteket produkáló időjárás: korai nyarat idéző téli napok, brutális szél, özönvízszerű esők vagy hosszú aszály.
Nem kell messzire menni, tavaly többször kimutatta a foga fehérjét, itt fedtük fel ténykedését hónapról hónapra haladva. Jelenleg is ugyanez a meridionális helyzet uralkodik felettünk, és bár a csapadék rendkívül jól jön, május közepén a 10 fokot alig elérő maximumhőmérsékletek azért enyhén szólva is szokatlanok. További érdekesség, hogy vasárnap épp a hullám „frontvonalában” voltunk, nyugaton szakadt az eső és lehűlt a levegő, míg keleten napos, enyhe volt az idő.
Egyre rosszabb lesz
Az éghajlatváltozás pedig a meridionális áramlásnak kedvez. Minél erősebben melegszik a bőséges napfényben fürdő egyenlítői terület, annál nagyobb hőkölönbségnek vagy mondjuk úgy, energiának kell kiegyenltődnie észak és dél között.
Ma már ott tartunk, hogy fordult a kocka, ha az év egészét nézzük a 60/40 százalékos arány már a meridionális jelenség túlsúlyát jelzi. Nem tudjuk pontosan, mit hoz a jövő, de az eddigi tendencia azt mutatja, az arány még jobban eltolódik, időjárásunk pedig mind gyakrabban és mind erősebb szélsőségeket produkál majd.
Kiemelt kép: Olivier Morin / AFP
