Hajdan egymás fejéhez vágott káromkodásokat nehéz megismerni, hiszen ezeket ritkán adták írásba. Azért van kivétel: fizikai erőszakba forduló szitkozódások periratokban maradtak fenn – idézi a Múlt-kor.hu. A szitokszavakat egyházi és világi fórumok is tiltották, és nagyon komolyan büntették is. Enyhébb eset volt a nyilvános vesszőzés, vagy botozás, de a többszörös visszaesőket halálra is kövezhették, illetve kitéphették a nyelvüket.
Sok egykori szitokszón ma már mosolygunk: káromkodásnak számított, ha valaki adta-teremtettézett, vagy azt mondta: “ördög/kutya/disznó teremtette”. Pejoratív értelme volt 3-400 éve a huncut szónak is, amit a németből átvéve “kutya teremtette” értelemben használtak. A legkorábbi magyar nyelvi vulgaritás a XV. században, Nagyváradon összeállított Dubnici krónikában maradt ránk.
A latin műben magyarul szerepel a következő mondat: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”. Vagyis: Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. Történt ugyanis, hogy 1355-ben Nagy Lajos királyunk II. Albert osztrák herceg megsegítésére Laczkfi Pál vezetésével négyszáz íjászt küldött Svábországba. Augusztus 11-én Zürich körül hatalmas vérontás vette kezdetét, a magyarok “Szent királyok segítsetek!” jelszóval indultak csatába.
Nagy Lajos király csatában (Wikipedia)
A források szerint “úgy hullottak le a szájas németek a magyarok előtt, mint ökrök a vágóhídon. A magyarok ugyanis azt a parancsot kapták, hogy egy németet se fogjanak el, hanem mindnyájukat részegítsék meg a halál poharából”. Itt és ekkor született az örökbecsű mondat: “Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”.
Őseink tudását Mucsi Zoltán fejlesztette tökélyre, például itt, ahol villanyszerelőként hét és fél perc alatt gyakorlatilag nem hangzik el olyan szó, amit ne kellene kisípolni este 10 előtt.
