Február végén vált elérhetővé az Outriders demója, amivel a játék első fél órájába lehetett belekóstolni, és szerezni némi tapasztalatot arról, érdemes lesz-e 18 ezer forintot kifizetni a PC-re, Stadiára, Xboxra és PlayStationre megjelenő alkotásért. A próbaverzió alapján tetszetősnek ígérkezett a lengyelek fejlesztése, de idegesítő hibákat is felfedezhettek a játékosok: rengeteg töltőképernyő, furcsa döntéseket hozó ellenfelek, a néhol technikailag döcögős kivitelezésről nem is beszélve. Április 1-jén aztán megjelent a végleges verzió, amit PS4-en teszteltünk.
Sztoriból jeles
Első indításkor egy Ridley Scott-féle történet bontakozik ki előttünk: a képernyőn megjelenő feliratokból hamar kiderül, hogy a Föld elpusztult, az emberi civilizáció megmaradt tagjai pedig két mentőhajóval új, élhető bolygó megtalálását tűzték ki célul. A kolonizációra kiszemelt Enochra viszont már csak az egyik jármű érkezik meg. A hajó leszáll, és mielőtt megkezdhetnénk a felfedezését, szerepjátékok módjára megalkothatjuk a karakterünket, egy úgynevezett outridert, akivel belekezdhetünk a gyarmatosításba. Hősünk elkészítése után a program átvezet minket egy gyakorlópályán, ahol megismerjük az irányítást, és vele együtt az Enochot is.
A fejlesztők nem untatják sokáig a felhasználót a játékmechanika elsajátításával, azonnal a mélyvízbe dobnak, de előtte azért még kiderül, hogy az új bolygó mégsem egy paradicsom: előbb egy különös anyag kezd fertőzni (leginkább az Alien: Covenant fekete folyadékára hasonlít), majd egy szupervihar kis túlzással mindenkit elpusztít körülöttünk. Mi is megsebesülünk, az orvos pedig megfelelő ellátás hiányában hibernál, hogy majd akkor ébresszen fel, ha megvan a megoldás. Harminc évvel később ébredünk, méghozzá arra a szomorú helyzetre, hogy az Enoch a Földhöz hasonló utat járt be. Pusztulásközeli állapotban van, a megmaradt emberek között polgárháború dúl, ráadásul a bolygó fajai is a vérünket akarják. Ebbe az állapotot kellene egyensúlyt hoznunk, persze nem a legbékésebb módszerekkel.
A sztori innentől kifejezetten fordulatos, de már csak spoileresen lehetne beszélni róla, amit kihagynánk, hiszen nem szeretnénk elrontani a felfedezés élményát. Amit még érdemes tudni, hogy karakterek megírása már korántsem sikerült olyan jól, mint a történeté: a legtöbb szereplő elcsépelt sztereotípiák mentén lett megrajzolva, az egyik orosz karakter például úgy akarja működésre bírni az űrhajóját, hogy jó erősen püföli a szerkezetet.
Szerencsére a felvonuló ellenfeleink már egy kellően változatos és színes palettáról érkeznek, legyen szó a bolygó őslakosairól, az idegen lényekről és az összes többi szerzetről. A fejlesztők átgondoltan és elég kreatívan álltak a program ezen részéhez, az Unreal Engine 4 pedig hiába számít öregecske játékmotornak, így is nagyon szépen mozgatja az élővilágot.
Játékmenet maximumra pörgetve
Az Outriders nem sokat vacakol, hamar kiderül, hogy főhősünk múltban elszenvedett sérülése természetfeletti erőt eredményezett, ami okán négy kaszt közül kell választanunk, és a döntésünk alapjaiban határozza majd meg a hátralévő órák játékmenetét. A lehetőségeink a következők:
- Techomancer: mérgező töltényekkel, fagyasztó rakétákkal támad
- Pyromancer: tűzzel támad
- Trickster: gyorsan mozog, teleportál, megállítja az időt
- Devastator: közelharcros, lényegében egy tank erejét kapjuk.
A kasztok mellé több képesség jár, amik közül egyszerre három használható. Ezeket kedvünkre cserélgethetjük, komoly változatosságot csempészve a játékmenetbe. Ha ez nem lenne elég, kapunk egy végtelenül egyszerű képességfát is, ahol a bőkezűen osztott skillpontok költhetők el mindenféle passzív képességekre, amik aztán a harc során javítják a teljesítményünket.
Ha a játék előrehaladtával variálnánk az elköltött pontokkal, azt megtehetjük, kasztváltásra viszont nincs lehetőség. Én a Pyromancert választottam, ami egy ideig szórakoztató volt, de miután a YouTube-on megnéztem, mi mindent tud a Trickster vagy a Devastator, rájöttem, hogy nem a legjobb döntést hoztam. Mentségemre szóljon, hogy a játék nem ad túl sok támpontot azt illetően, hogy mit nyújtanak az egyes kasztok a későbbiekben.
A játékmenet 90 százalékát az akció teszi ki, az Outriders őrült sebességgel pörög a hatalmas játékterein, ami egyértelmű pozitívum, a program legnagyobb erősségének is tekinthetjük. Már a kezdetektől lootolhatunk a pályán szétszórt ládákból, így téve szert egyre jobb fegyverekre és egyéb felszerelésekre. Az egész rendszer jól és észszerűen lett kitalálva: pont annyit időnket „rabolják” a harcon kívüli teendők, ami még nem csorbítja a feszes játékmenet élményét.
Hiába viszont a feszített tempó, az ember így is gyorsan észreveszi, hogy a pályák vizuális színvonala ugyan remek, de elég repetitívek és csőszerűek. Elindulunk a pálya elején, mindent kiirtva átrohanunk rajtuk, felhalmozunk némi zsákmányt, majd tovább csordogál a sztori. A pályaszerkesztés nem tartozik a lengyelek erősségei közé, elég feltűnő, hogy mindig nagyobb terekre irányítanak minket, ahol rögtön bebújhatunk a fedezékek mögé, jönnek az ellenfelek szép számmal, aztán a lekaszabolásuk után lehet is továbblépni. Ennek ellenére a közel 10-11 órás sztori játszatja magát, az őrült sebesség az ismétlődés ellenére is simán megmenti a játékot.
Azért sok dologtól a falra lehet mászni
A mérleg nyelve a pozitívumok felé billen, de nem szabad elhallgatni az Outriders megannyi idegesítő hibáját sem. A megjelenés napján a szerverterhelés miatt játszhatatlan volt a program, és a csatlakozási problémák azóta sem múltak el nyomtalanul. Emellett több felhasználó optimalizációs problémákra hívta fel a figyelmet, a fagyások sem ritkák, esetemben pedig a hangok csúsztak el rendszeresen. Ide kívánkozik továbbá az is, hogy a semleges szinkronmunka semmit nem ad hozzá a játékhoz.
Vizuális szempontból nincs ok panaszra: az Outriders szép, élesek a textúrák, tényleg élő és lélegző világot kapunk, kész csoda, mi minden kihozható még az Unreal Engine 4-ből 2021-ben. Zavaró viszont, hogy a képernyő zsúfolt: térkép, életerő, XP-számláló, a küldetés leírása, a képességek, a fegyverek fotói – esetünkben igaz, hogy a kevesebb több (azaz jobb) lett volna.
A játék legkellemetlenebb része a rengeteg töltés, kis túlzással tízpercenként kapunk ilyen képernyőt: ha bemegyünk egy ajtón már sötétül is a képernyő, a jobb alsó sarokban pedig felugrik a jelzés, hogy 10 százaléknál tart az új helyszín betöltése. A nagy területek kezelése miatt ez szükséges, de érdemes lett volna például párbeszédek, átvezető animációk alatt megoldani ezt, mert ront a játékélményen, hogy rendszeresen le kell tenni a kontrollert. Fájó továbbá, hogy a töltés nem is gyors: PS4-en már-már nevetségesen sokáig tart egy-egy ajtón átjutni, főleg azért, mert egy hat éven át fejlesztett projektről beszélünk.
A játék számos sikeres címből emelt át elemeket, sokszor lehet olyan érzésünk, hogy egyes dolgok csak azért kerültek bele az Outridersbe, mert máshol működött az adott megoldás. Gondolok itt a Gears of War-sorozatból ismert fedezékrendszerre, aminek a Judgment című epizódját pont a lengyel csapat rakta össze, de említhetném a navigációt segítő hosszú csíkot is, ami egyértelmű Dead Space-elem. A gond csak az, hogy ezek egy része erőltetettnek hat: például hiába bújunk fedezék mögé, így is brutális találatokat lehet bekapni, a karakterünknek pedig van egy olyan „szokása”, hogy hozzáragad a falakhoz, és nem hajlandó elszakadni tőlük.
Az ellenfeleink viselkedéséhez tartozik az is, hogy a játék nehézsége fokozatosan változik, ahogy haladunk előre: az úgynevezett World Tier csík az XP-t jelző alatt kapott helyet, és bizonyos szintet elérve több ellenfelet kapunk, akiken nem mindig úgy fog a golyó, ahogy kellene. Szerencsére ez kikapcsolható, mert World Tier 5-nél nekem már kifejezetten zavaró volt, hogy hiába szórtam meg az ellenfeleket, valahogy nem akartak meghalni. A töltény ilyenkor persze fogy, és ha épp nincs a közelben egy láda, akkor lényegében megpecsételődik a sorsunk.
A Mass Effectig jó lehet?
Az Outriders érdemei elvitathatatlanok: a sokéves fejlesztés látszik a játékon, a hibák felett szemet lehet hunyni, a legtöbbet úgyis javítani fogják a fejlesztők. A tempó sok hiányosságot képes elfedni, és összességében egy tisztességes játékot kaptunk a lengyel csapattól. Mindössze két dolgot kell tudni, mielőtt vásárlásra adjuk a fejünket:
- Ha a Tom Clancy’s The Divisiont ismerjük, kedveljük, újdonságot az Outriders csak körítésben, sztoriban fog mutatni.
- Érdemes előbb a demót kipróbálni, mert ha nem vagyunk a looter-shooter műfaj kedvelői, nem biztos, hogy ez a játék képes beszippantani.
Már csak egy hónap van hátra a felújított Mass Effect-trilógia megjelenéséig, viszont az Outriders nem pótlék, annál sokkal jobb és összeszedettebb munka, amibe láthatóan nagyon sok energiát beletett a People Can Fly csapata.
